A Fundamenta vezére szerint nem igaz, hogy a lakástakarékpénztárak extraprofitot termeltek - Videó!
Elutasította azt a vádat az egyik nagy lakástakarékpénztár, a Fundamenta elnök-vezérigazgatója, hogy ez extraprofithoz segítette volna a pénztárakat a lakáscélú megtakarítások utáni állami támogatás, amelyet a Fidesz ma egyetlen parlamenti szavazással megszüntetett.
A hvg.hu szerint a Portfolio öngondoskodással foglalkozó konferenciáján Tátrai Bernadett elmondta, a kormánypártok lépésével nem szűnnek meg a lakástakarékpénztárak (LTP). A cégvezér szerint az állam egy forint támogatásból 7 forintot generált a lakáspiacon, és a 60-70 milliárdos állami támogatás mind az ügyfelekhez került, miközben a pénztárak 110 milliárd forintnyi bevételt generálnak az államkasszának.
Tátrai hozzátette, egy vállalkozás csak úgy tud profitot generálni, ha van befektetett tőke, és a Fundamentánál elmondható, hogy az eddig befektetett tőke máig nem térült meg, ennek ellenére a szolgáltató elkötelezett a piac és az ügyfelek irányába.
A vezérigazgató szerint szerint nem igaz, hogy az LTP-k nem segítik elő az új építésű lakások létrehozását. A kormánypártok szerint inkább lakásfelújítást, vagy medencét finanszíroznak belőle a megtakarítók. Tátrai ugyanis elmondta, a kihelyezett hitelösszegből ugyanannyit folyósítanak új lakások építésére az LTP-k, mint a bankok.