A főorvos és a főnővér is felmondott az orosházi kórház sürgősségijén, és még sokan követhetik őket

2018. november 13., 23:38

Szerző:

Januárig valószínűleg mindegyik vállalkozóként szerződtetett orvos és ápoló felmond az orosházi kórház sürgősségi betegellátó osztályán, ahonnan október közepén a főorvos és a főnővér is távozott már - derül ki a hvg.hu cikkéből. Dankó Alpár volt főorvos szívzűrrel indokolta a döntését, és azzal, hogy elege lett, mert a kórházi munka mellett mentőzik, mentőhelikopterezik, de besegít a térség orvosi ügyeletének a szervezésében is, amihez képest a cikk szerint a felmondási hullám valódi okát a ki nem fizetett túlórapénzek jelentik. Erről a portálnak egy névtelenséget kérő munkatárs azt mondta, hogy miközben a gazdasági igazgató azt állítja, hogy az egészségügyi intézménynek nincs két hónapnál régebbi tartozása, akad, akinek négyhavi túlórapénzzel tartoznak. 

Fotó: Melega Krisztián/Orosházi Kórház Facebook-oldala

Az orosházi kórháznak 733 alkalmazottja van. Tizennyolcan dolgoznak a sürgősségin, de ez nem elég, mert a Munka Törvénykönyve korlátozza a kötelező túlórák számát, ezért a szükséges létszámot jelentő 40-hez egy cégen keresztül vállalkozóként szerződtetnek orvosokat és ápolókat. Az egészségügyi intézmény nekik tartozik néhány százezer, de néhány esetben akár egy-kétmillió forinttal. 

– Most éppen nyolc vállalkozó orvos fogalmazza a felmondását, de szerződést bont a szakdolgozókat, ápolókat a cégen keresztül foglalkoztató vállalkozás is. Így nagyjából januárra kiürülhet a sürgősségi betegellátó osztály, a negyven helyett marad az ugyanannyi munkára tizennyolc szakdolgozó. A menedzsment reakciója az volt, hogy az alkalmazottak majd beállnak pluszban, de mi nem fogunk bűncselekményben részt venni

– mondta a hvg.hu forrása. Az előirányzat tanúsáha szerint az orosházi kórházban a 733 munkatárs fizetésére fordított csaknem kétmilliárd forintból a túlórákra és készenlétre 268 millió forintot, külsősökre 22 millió forintot szánnak. Eközben az egészségügyi intézmény honlapján már hirdetésben keresik a főorvost és főnővért a sürgősségi élére. 

A hvg.hu szerette volna megszólaltatni Duray Gergely főigazgatót is, de azt a választ kapta, hogy az ügyben nemsoskára közleményt fognak kiadnia, amely fenntartói jóváhagyásra vár.