A főigazgató szerint minden rendben volt azzal, hogy inkább mentőt hívtak a kórház előtt elgázolt idő asszonyhoz

2017. november 7., 02:46

Szerző:

A 444 az egyik olvasójára hivatkozva írta meg, hogy múlt pénteken a II. kerületi Frankel Leó utcában, a Budai Irgalmasrendi Kórház bejárata előtt egy autó elütött egy idős asszonyt, de a mindössze pár lépésnyire fekvő egészségügyi intézményben nem akarták ellátni, hanem inkább mentőt hívtak hozzá. Reiter József, a kórház főigazgatója a Zoomnak azt mondta, a mentő kihívásával a jogszabályi előírásokat követték, amelyek szerint a sérültet a területileg illetékes kórházba kell szállítani. Ezt a döntést indokolta a főigazgató szerint az is, hogy az idős asszony feje ugyan vérzett, de nem számottevően, a légzésfunkciójával pedig nem volt probléma. Ha életveszélyes állapotban lett volna – fűzte hozzá Reiter József –, az idős nőt beviszik a kórház intenzív osztályára vagy a sebészetre. Traumatológiájuk – olyan osztályuk, ahol a sérülteket látják el – amúgy sincs.

Az idős nőt péntek délután negyed kettő után gázolta el a tolató autó. A sofőr kiszállt elsősegélyt nyújtani az idős asszonynak, és segített a 444 olvasója is, de a kórház recepcióján mindkettőjüknek azt mondták, hogy inkább hívjanak mentőt. A helyszínen később megjelent az ügyeletes belgyógyász-főorvos, egy gasztroenterológus nővér és egy ápoló, aztán maga a főorvos is, és amíg ő azokat a mentőket irányította, akik rossz helyen fordultak be, és elakadtak az Üstökös utcai dugóban, a munkatársai folyamatosan beszéltek a sérülthöz, és meggyőződtek róla, hogy  állapota stabil, nem fenyegeti életveszély.

A mentők végül huszonöt perccel a riasztás után, 13:45-kor értek ki az idős nőhöz, negyedórával a BKK által kivezényelt forgalomirányítók után. A forgalomirányítókat azért küldték a helyszínre, mert az áldozat végig a villamossíneken feküdt.