A fideszes képviselő akkor sem szavazná meg a díszpolgári címet, ha Bálint gazda 110 éves lenne

2019. február 15., 19:53

Szerző:

Csütörtökön ifj. Mizsei László XVI. kerületi LMP-s képviselő a Facebookon adta hírül, hogy a fideszes többségű önkormányzaton újra nem ment át a javaslat, hogy a 2019-ben 100. születésnapját ünneplő Bálint Györgynek adjanak díszpolgári címet. A bejegyzés alatt indult vitához hozzászólt Vincze Ágnes fideszes önkormányzati képviselő,  aki először felszólította ifj. Mizsei Lajost, hogy „vegyen vissza” a lendületből és a sértegetésből, később pedig azt írta

„Ha pitiség, ha nem, én sem SZDSZ-es múlttal, sem szocialista múlttal nem támogatok senkit díszpolgarnak. Ez van. Lehet kiakadni meg személyeskedni, ebben a döntésemben az sem hatna meg, ha 110 éves lenne Bálint György. Egyébként a ballib pártok nagyvonalúsagatol mentsen meg mindenkit a Jóisten. remélem ezzel lezárhatjuk ezt a témát.”

(Bálint György 1994 és 1998 között az SZDSZ országgyűlési képviselője volt, 2009-ben elhagyta a pártot.)

Aki végül visszavett a lendületből, az nem ifj. Mizsei László, hanem Kovács Péter fideszes polgármester volt, aki az Index kérdésére azzal adott magyarázatot Bálint György elutasítására, hogy mivel a kertászmérnök már amúgy is Budapest díszpolgára, a városrészé is egyben. „Bálint György már Budapest díszpolgára, így, mivel a XVI. kerület is része Budapestnek, a mi díszpolgárunk is” – érvelt a polgármester. 

Maga Bálint György úgy kommentálta az ügyet, hogy jólesett volna neki a díszpolgári cím, de így is segíteni fog mindenkinek.

Tegnap 18:23

Az északkeleti és a délnyugati, nyugati tájakon erőteljes gomolyfelhő-képződés várható: ezeken a részeken egyre több helyen számolhatunk esővel, zivatarral, felhőszakadással.

Tegnap 17:09

Újabb pofont kaptak azok, akik hittek abban, hogy a gyermekvédelmi törvény valóban szigorodhat. A kormánypártok képviselője, Dunai Mónika előterjesztése szerint ugyanis a gyónási titok mentesülne a jelentési kötelezettség hatálya alól a gyerekbántalmazások esetében is. Azaz egy pap minden további nélkül eltitkolhatná, hogy egy pedofil elkövető bevallotta neki a bűnét.

Tegnap 15:31

Szerdától a benzin és a gázolaj nagykereskedelmi ára is tovább csökken. A benzin bruttó 5 forinttal, míg a gázolaj bruttó 4 forinttal fog kevesebbe kerülni.