A Fidesz önkénygazdasága

- Sokan gondolják azt, hogy a költségvetés a 2002-es kampányban tett Medgyessy-féle ígéretek teljesítése nyomán ment gajra, magyarán az ő alap nélküli költekezése az ősbűn, innen jön minden mai bajunk. Te is így hiszed?

– Én kicsit korábbról kezdeném. Az idősebbek talán még emlékeznek arra, hogy Orbán Viktor kezdte a pénzszórást 2001 nyarán, később ehhez adódott a Medgyessy-kormány kétszer száznapos programja ötvenszázalékos béremeléssel, a 13. havi nyugdíj meghirdetésével. Mindez együtt produkált egy tízszázalékos államháztartási hiányt. Nyilván a Fidesz is, a Medgyessy-kormány is azt hitte, ezt majd ki lehet nőni. Nem sikerült.

- De miért vesztette el minden politikus a józanságát? Rettentően megcsúszott az életszínvonal, illetve akkor kezdte a kádári jóléti társadalom újra követelni a maga jussát?

– Egyik sem. A 2002-es választások idején is egyszerűen a szavazók kábítása ment. Az utolsó korrekt, nem hazudozó, nem túlígérő kampány 1994-ben zajlott, amikor a Fidesz és az SZDSZ tökéletesen reális gondolatokkal állt elő, és az MSZP is csak félig szállt el. Persze volt itt más is. 1995-től gyakorlatilag 2006-ig Magyarországon példátlanul gyorsan nőtt a gazdaság, az emberek okkal gondolhatták, hogy ebből nekik is kell hogy jusson valami. Egyébként jutott is. A munkanélküliség elviselhető mértékre csökkent, a bérek tíz év alatt 25-30 százalékkal nőttek. 1998-ban viszont már populista ígéretekkel nyert a Fidesz, az ő példáját pedig azóta az összes párt követi. A választások az átverések időszakai.

- Egy végletesen megosztott országban nyilván nem véletlen, hogy a hatalomért semmi sem drága. Mindenesetre – ahogy írod – a szociális állam rátelepedett a gazdaságra, miközben akkor is, a válság után meg pláne a liberális államot hibáztatták mindenért. De te azt mondod, ilyen államunk sose volt. Hogy érted ezt?

– Igaz, hogy a Bokros-csomag kicsit zsugorított az óriásira felduzzadt államon, de előtte is, utána is körülbelül ugyanannyi volt az újraelosztás aránya, ötven százalék. Magyarán minden megtermelt egy forint felét az állam elvonta és újraosztotta, ezt a gyakorlatot viszont nem lehet liberálisnak nevezni; a liberális államok kint hagyják a pénzt a vállalkozóknál, a dolgozóknál. Ez Magyarországon soha nem létezett, sőt a helyzet 2010 óta még romlott is. Az Orbán-kormány azóta kivonta a korábbi pénzeket a szociális szférából, az oktatásból, a gazdaságból pedig ott rabol, ahol csak tud. A különadókkal lenullázta a bankszektort, visszavetve a hitelezést, de ugyanezt csinálta az energiaszektorral és a távközléssel is. Ehhez hozzátenném, hogy a különadókat mindmáig a 2009-es mérleg alapján vetik ki, vagyis visszamenőleg. Elvették a magánnyugdíjpénztárak 3000 milliárdját is, ami direkt rablásnak minősíthető. Ezek a pénzek mind az állam zsebében kötöttek ki. Nem sokra ment vele.

- Szép ív. De menjünk vissza 2002 környékére, amikor először a Fidesz szórja ki lapáttal a pénzt, majd a Medgyessy-kormány. Innentől elindul egy súlyos eladósodás. Jönnek a Gyurcsány-féle megszorítások, és mire valamennyire rendbe jönnének a dolgok, beüt a világválság. Egy évre feláll a Bajnai-kormány, és megteszi azt, amire Gyurcsány nem volt hajlandó: visszaveszi a kifizethetetlen juttatásokat. Az ő útja járható lett volna a Fidesz-győzelem után is, de lemondtak róla. Miért?

– Bajnai nemcsak hogy felszínen tartotta az országot azzal, hogy ezermilliárd forintot lefaragott a költségvetésből, hanem visszaszerezte a hitelképességünket, csökkentette a kockázati felárat, tehát olcsóbbá tette az országnak adott hiteleket, és megerősítette az árfolyamot. Ma már hihetetlen, de az euró akkor 260-270 forint körül stabilizálódott. Hogy Orbánék miért nem folytatták ezt a politikát? Egyszerű. Két grandiózus ígéretük volt: az egyik az adócsökkentés, a másik az életkörülmények javítása a legkivéreztetettebb régiókban. Az első teljesítésekor 500 milliárd forintot átcsoportosítottak a szegényektől a gazdagok javára az egykulcsos adóval. A gazdagok jól jártak, a szegényeknek tett ígéret szóba sem jött többé. Az Európai Bizottság mostani jelentésében az áll, hogy a magyar népesség egyharmada szegénységben és tartós kirekesztettségben él. Jelentős részük az elmúlt négy évben csúszott le. A kivéreztetett területek megsegítéséből pedig központosítás és államosítás lett. Aligha erre vágytak például a közoktatásban és az egészségügyben dolgozók.

- A Fidesz által kialakított gazdasági teret „önkénygazdaságnak” nevezed, ahol a kormány abba és akkor nyúl bele, amibe és amikor csak akar. Ezt a hatalom – ha egyáltalán magyarázatra szánja el magát – azzal indokolja, hogy válságos időszakokban nem lehet bürokratikus akadályokkal kínlódni, egy pillanat alatt reagálni kell a változásokra, gyorsan kell megfordítani az ország hajóját. Működőképesnek bizonyult ez a logika?

– Nem. A régi alkotmány még ismerte, az új Alaptörvény már nem ismeri a magántulajdon védelmét. Az utóbbiból kikerült az Alkotmánybíróság vétójoga is gazdasági ügyekben. Mindez megágyazott az önkénygazdaságnak. Hogy erre időnként szükség lehet? Miért lenne? Hol vannak a gazdaságban olyan előírások, hogy a bankok felének magyarnak muszáj lennie, ezért a külföldi bankokat ki kell utálni, a takarékszövetkezeti rendszert meg le kell nyúlni? Hol van előírva, hogy kizárólag többségi állami és önkormányzati tulajdonban lehetnek a közműcégek? Hogy csak ők vihetik el a szemetet, ők építhetnek csatornát, és ők állapíthatják meg a vízdíjat? A gazdasági és pénzügyi helyzet nem kívánta meg ezt a beavatkozást, sőt azt sem kívánta meg, hogy az állam húsüzemeket mentsen meg. Kornai János mondta, hogy ahol az állam mindent megment, ott szétzülleszti a pénzügyi fegyelmet.

- Mégis, az elmúlt négy év apokaliptikus baloldali vízióiból semmi sem valósult meg, az oktatás sem omlott össze, a kórházak is működnek, a gazdaság meg jelenleg nő. Nem gondolkodtál el azon, hogy egy liberális gazdaságpolitika fogalmaiból kiindulva sokan talán rosszul ítélik meg az önkénygazdaság lehetőségeit?

– A már idézett Kornai János, amikor a szocializmus működésképtelenségéről beszéltek neki, azt mondta, hogy ugyan kérem, működik az, csak persze a velejáró sorbanállással, hiánnyal és jogbizonytalansággal. A kádári Magyarországra is érkezett bizonyos külföldi tőke, és az orbáni Magyarországra is fog, ha ki tudja használni a vonzó munkaerő-piaci helyzetet, ha személyes garanciát kap a kormányfőtől, vagy ha le tudja nyúlni az államot. Összeomlásról tehát szó sincs. Hozzáteszem – bár ez kisebbségi véleménynek számít a közgazdászok között –, az erőltetett központosítással fel lehet szabadítani forrásokat, vagyis a mai gazdasági rendszer akár időleges növekedést is produkálhat. Három dologra azonban nem képes. Nem tudja elfogadtatni azt, hogy ez egy civilizált ország. Nem képes lehetővé tenni a szegények tömeges felzárkóztatását. És végül, ebben a rendszerben nem lehet megőrizni a személyek, intézmények autonómiáját. Itt leszünk a periférián, egy olyan társadalomban, ahol a lecsúszott vagy éppen nagyon szegény, kiszolgáltatott plebs fölött elzárva egy államilag megsegített jómódú, esetleg gazdag réteg él. Lebeg fölöttük, mint egy jóllakott felhő az égen.