A Fidesz még legalább két hétig nyújtja a finn-svéd NATO-csatlakozás kérdését
További két hetet csúszik a svéd és finn NATO-csatlakozás parlamenti jóváhagyása, a Házbizottság csütörtöki ülésére benyújtott új napirendi javaslat szerint a zárószavazást mégsem a jövő héten, hanem csak a március 20-i héten tartják.
Az Európai Unióban egyedül Magyarország nem ratifikálta a két állam felvételét, a NATO-ban pedig Törökország az egyetlen kivétel Magyarországon kívül – írja a hvg.hu.
A múlt heti kihelyezett Fidesz-KDNP–frakcióülésen „rendkívüli” dolog történt, ugyanis vita alakult ki a finn és svéd NATO-csatlakozás kérdésében. Legalábbis ezt állította később a miniszterelnök, aki úgy nyilatkozott, hogy ő szeretné a két ország csatlakozását, de a frakciójában többen más állásponton vannak.
Ezért a kormánypárt egyelőre nem dönt azonnal a finn és svéd NATO-csatlakozás megszavazásáról, inkább tárgyalódelegációt küldenek a két országba. Kocsis Máté frakcióvezető szerint erre azért van szükség, mert svéd és finn részről „durván, alaptalanul, közönségesen sértegették Magyarországot, most pedig szívességet kérnek”.
Vadai Ágnes szerint lehetetlen, hogy az Országgyűlés már a jövő héten elfogadja a Svédország és Finnország NATO-csatlakozásának ratifikálásáról szóló törvényjavaslatot. A DK-s országgyűlési képviselő kedd délutáni felszólalásában a parlamentben azt mondta, hogy „a Házbizottság elé benyújtott legfrissebb napirendi javaslat szerint a jövő héten – a korábbi napirendekkel ellentétben – még sincs betervezve végszavazás a törvényjavaslattal kapcsolatban”.
Ennek tükrében a svéd és finn NATO-csatlakozás ratifikálásáról legkorábban a március 20-án kezdődő üléshéten dönthetnek a képviselők.
Mindebből az következik, hogy az Országgyűlés még megvárja a delegáció hazatérését, amit a Fidesz-KDNP-frakciók kérésére a házelnök küld Svédországba és Finnországba. Ennek ellenére a Hvg értesülése szerint korábban a parlamentben több kormánypárti képviselő is elmondta, hogy a delegációk tárgyalásainak eredményétől függetlenül meg fogják szavazni a két ország NATO-csatlakozását.
(Kiemelt kép: Jens Stoltenberg NATO-főtitkár Svédország és Finnország jelentkezési dokumentumaival Brüsszelben 2022. május 18-án. Fotó: JOHANNA GERON / POOL / AFP)