A Fidesz máris megfejtette a szegedi irodaházuk elleni rongálást: Gyurcsány

Mindig, mindenhol, mindenben Gyurcsány.

2022. július 28., 15:18

Szerző:

„Magyarország demokratikus jogállam, ahol a politikai véleménynyilvánításhoz mindenkinek joga van, de csak törvényes keretek között. Ezért elítéljük a Fidesz szegedi irodája ellen elkövetett politikai indíttatású támadást” – kezdte közleményét a Fidesz, annak nyomán, hogy csütörtök hajnalban egy férfi betörte szegedi irodaházuk ablakát, majd az épületben egy molotov-koktélt is eldobott.

A rendőrség a 28 éves elfogták és előállították. Ezután jött a párt okfejtése, miszerint

„Újra bebizonyosodott, hogy a Gyurcsány Ferenc-féle gyűlöletpolitika előbb vagy utóbb erőszakhoz vezet.”

Majd emlékeztetnek, hogy Szeged egy baloldali vezetésű város, ahol már korábban is történt politikai alapú támadás a jobboldallal szemben. A végére pedig felszólították Szeged polgármesterét és a baloldali pártokat hogy fejezzék be a gyűlöletpolitikát és ítéljék el a történteket.

(Kiemelt kép: Demokratikus Koalíció 15. születésnapja alkalmából Gyurcsány Ferenc beszédet mondott a Kongersszusi Központban. 2021. október 22. Fotó: Merész Márton)

Magyar Péter, a Tisza Párt alelnöke és EP-listavezetője közzétette annak a szavazásnak a végeredményét, amelyen eldőlt, hogy kik és milyen sorrendben szerepelnek majd a párt listáján.

Tegyünk világos vállalást: amíg nemzeti kormány áll az ország élén, Magyarország nem lép be az orosz-ukrán háborúba senkinek az oldalán. De ha nem a Fidesz és a KDNP, ha nem a nemzeti erők kezében lenne a kormány, Magyarország már nyakig benne lenne a háborúban - közölte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, a Fidesz-KDNP európai parlamenti választási kampányindító rendezvényén a Millenárison.