A Fidesz az önkormányzati lap szerkesztőjével kapartatta le az ellenzéki képviselő képét Szentendrén
Éppen kutyát sétáltatott hétfőn reggel a szentendrei lokálpatrióta civil szervezet, a Társaság az Élhető Szentendréért Egyesület vezetője, amikor az Alsó-Izbég téren furcsa jelenet szemtanúja lett. Egy nő éppen a szervezet helyi képviselőjének, Fülöp Zsoltnak a fotóját kaparta le arról a tábláról, amely a körzet fejlesztéseire hívta fel a lakosok figyelmét – írja a Magyar Narancs.
A szemtanú, Helyes Imre szóba elegyedett az illetővel. Kiderült hogy az felsőbb utasításra cselekszik, ráadásul a nő az önkormányzati támogatással kiadott, elvileg pártsemleges közéleti és kulturális lap, a Szevi–Szentendre és Vidéke szerkesztője. A TESZ a Facebookon is megosztotta a történetet:
A fideszes többségű önkormányzat tavaly óta a fejlesztéseket külön táblákon, plakátokon reklámozza és ezekre a felületekre az adott választókerület képviselőjének arcképe kerül ki. Fülöp Zsolt kerületében július-augusztusban például járdaépítés folyt, csakhogy egyedül ebben a városrészben nem került ki a képviselő fényképe,
helyette a fideszes polgármester arca virított a táblákon.
Helyes a Magyar Narancsnak azt mondta, nemcsak most nyáron, korábban sem tették ki Fülöp képét, ezért közmeghallgatáson, fórumokon tiltakoztak. A TESZ elnöke augusztus 9-én külön levélben fordult Verseghi-Nagy Miklós polgármesterhez, kérve, hogy a János utcai projekttáblán is a választókörzet képviselőjének fényképét helyezzék el. Ám levelére nem kapott választ, így a szervezet akcióba lépett és polgári engedetlenség keretében átragasztották a fényképet.
Erre jött reakcióként a fotó lekaparása.
Időközben a Facebook-poszt alatt megszólalt a Szevi kiadójának, a Szentendrei Kulturális Központnak az ügyvezetője, aki lényegében elismerte, hogy a lap szerkesztője kapargatta a fényképet. Solymosi Heléna ezt írta:
„A tények: a tábla önkormányzati tulajdonban van. Az önkormányzati tulajdonú táblát önhatalmúlag átmatricázta a TESZ. A jogtalanul kihelyezett matrica került eltávolításra.”
Szentendre önkormányzatáról enyhén szólva nem a nagyvonalúsága miatt lehet hallani. Erről maga Verseghi-Nagy Miklós fideszes polgármester is tanúbizonyságot tett, amikor a zebrazászlókról szóló egyszerű segítségkérésre elképesztően kisstílű választ adott.