A DK nem szavazza meg Kövér házelnökké választását
A Demokratikus Koalíció (DK) független országgyűlési képviselői nem szavazzák meg Kövér László házelnökké választását – jelentette be keddi, parlamenti sajtótájékoztatóján a párt ügyvezető alelnöke.
Molnár Csaba szerint Kövér László alkalmatlan a házelnöki teendők ellátására, elfogult, egyoldalúan dönt, az ellenzéket megbírságolja, a kormánypártoknak mindent megenged. Hozzátette, a többi olyan tisztség esetében is nemmel szavaznak majd, amelyekre fideszes vagy jobbikos képviselőt jelölnek.
Elmondta azt is, hogy a DK-hoz tartozó négy országgyűlési képviselő azért fűzött kiegészítést a képviselői esküjéhez, mert sem jónak, sem pedig legitimnek nem tartják az Alaptörvényt, amire meg kellett esküdniük.
Molnár Csaba kijelentette, újra köztársaságot szeretnének, és „bármit is mond a köztársasági elnök úr a nyitóbeszédében, Magyarország ma már nem köztársaság”. Azt akarják, hogy Magyarországnak újra alkotmánya legyen, és ne alaptörvénye, a kérdésről pedig ne a Ház, hanem egy népszavazás döntsön – mondta.
Áder János a DK-s politikus szerint „elnökhöz méltatlanul viselkedett” az Országgyűlés alakuló ülésén, nem köztársasági elnökként, hanem fideszes pártpolitikusként szerepelt – írja az MTI.
Arra a kérdésre, hogy az MNO.hu értesülései szerint Molnár Zsolt, aki 2006 óta a szocialista párt országgyűlési frakciójának tagja, egykor szintén tüntetett szkinhedekkel, azt felelte: az MSZP-s képviselő azt mondta neki, hogy „ez egy szemenszedett hazugság”, és ha szkinhed lett volna, akkor nem vállalja a nemzetbiztonsági bizottság vezetését.