A börtönben ülő Schadl György feljelentette Hadházy Ákost

A korrupció gyanúja miatt közel egy éve börtönben ülő Schadl György becsületsértés miatt feljelentette Hadházy Ákost, mert a képviselő azt mondta, hogy a végrehajtói kamara vezetője volt az egyik legkorruptabb végrehajtó.

2022. október 14., 11:59

Szerző:

Hadházy Ákos június 13-án azt nyilatkozta az RTL Híradónak, hogy Schadl Györggyel kapcsolatban, hogy „azt látjuk, hogy a végrehajtó kamara vezetője volt az egyik legkorruptabb végrehajtó”. Schadl György pedig becsületsértés vétsége miatt feljelentette a képviselőt – osztotta meg az erről szóló végzést Hadházy a Facebookon.

Hadházy szerint Schadlt az zavarja, hogy nem emelte ki, hogy a végrehajtói kamara elnökeként elkövetett korrupció miatt ül, nem pedig a „sima” végrehajtóként elkövetett korrupcióért. A végzésben az olvasható, hogy „A feljelentő kiemelte, hogy a fenti kijelentés megfogalmazására a feljelentő végrehajtói tevékenysége vonatkozásában került sor, nem pedig a Magyar Bírósági Végrehajtói Karban betöltött elnöki tevékenységével kapcsolatban.”

Továbbra is Schadl György a végrehajtók elnöke

Amíg jogerősen el nem ítélik, nem szűnik meg a csaknem egy éve börtönben ülő Schadl György végrehajtói jogviszonya, és a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar (MBVK) élén betöltött elnöki posztja sincs veszélyben. A végrehajtók elnöke egy hónap híján egy éve van letartóztatásban, az idén pedig már több mint 280 napot töltött munkájától távol. A törvény szerint, ha egy végrehajtó egy évben 275 napnál több napot tölt távol, akkor megszűnik végrehajtói szolgálata, de a jelek szerint Schadl ezalól kivétel.

Schadl György, a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar elnöke, aki a nyomozó főügyészség gyanúja szerint összesen 880 millió forinthoz juthatott a kapcsolatai révén. A végrehajtónak jelentkezők közül többen is 40–100 millió forint közötti összegeke fizettek a pozícióért cserébe. Az ügyben szintén érintett volt igazságügyi államtitkár, Völner Pál azonban szabadlábon védekezhet. 

Völner Pál – az előző ciklusban Varga Judit igazságügyi miniszter helyettese – esetében az ügyészség azt gyanítja, hogy három éven át kapott rendszeresen 2–5 millió forintot Schadl Györgytől cserébe azért, hogy például végrehajtói kinevezéseket intézzen el neki. Völner így a gyanú szerint összesen 83 millió forint kenőpénzt vehetett át.

(kép forrása: RTL Klub)

Tegnap 16:01

A mediterrán térségtől Közép-Európán át Finnországig anticiklon alakítja az időjárást, így alapvetően napos, száraz idő a jellemző.

Tegnap 08:47

Magyarország továbbra is valós, érdemi béketárgyalásokat sürget azok között, akik a háborút vívják – írta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter vasárnap a Facebook-oldalán, hozzátéve: a nemzetközi közösségnek azt kellene elérnie, hogy a háborúzó felek kössenek végre tűzszünetet, és üljenek végre asztalhoz.

A választás után még valamivel több mint három hetük van az önkormányzati, nemzetiségi és európai parlamenti (EP-) választáson induló jelölteknek és jelölőszervezeteknek arra, hogy eltávolítsák a kampány időszakában a közterületeken elhelyezett plakátjaikat.