A bőnyi rendőrgyilkos szervezete orosz diplomatákkal gyakorlatozott

A bőnyi rendőrgyilkos Győrkös István vezette Magyar Nemzeti Arcvonallal kapcsolatban álltak az orosz katonai hírszerzés, a GRU emberei – írta meg az Index. Orosz diplomaták is részt vettek a Győrkös-féle csapat airsoftos gyakorlatozásaiban, amiről a hazai titkosszolgálatoknak, köztük a katonai elhárításnak is tudomása volt.

2016. október 27., 15:54

A portál szerint az orosz katonai hírszerzés emberei már évekkel ezelőtt felbukkantak az itthoni szélsőjobbos szubkultúrában, nem csak a Magyar Nemzeti Arcvonal környékén. Győrkösék orosz titkosszolgálatai kapcsolatai a Hídfő nevű weboldalnál már tetten érhetőek voltak. Az oldalt eredetileg az MNA hozta létre 2012-ben. A Hídfő.net első, 2012. őszi Facebook-bejegyzését cirill betűkkel írták.

Kezdetben Győrkösék töltöttek fel rá tartalmakat. Az oldal akkor lett országosan ismert, amikor 2014 augusztusában az orosz külügyminisztérium azzal vádolta meg Magyarországot, hogy T–72-es tankokat szállít Ukrajnának. Az orosz külügy az addig legfeljebb csak a szélsőjobboldali szubkultúrában ismert Hídfő egyik cikkére hivatkozott. A weboldal ugyanis három „olvasói fotót” közölt, amelyek augusztus 2-án készülhettek a magyar T–72-es tankokról Nyíregyházánál. A fotók elkészültéhez az orosz katonai hírszerzésnek is köze volt – értesült az Index.

A tankügyet a parlament nemzetbiztonsági bizottsága is tárgyalta. A portál szerint a magyar kormány tisztában volt azzal, hogy az orosz titkosszolgálat áll a T–72-es tankok szállításáról szóló hír mögött. Az oldalon ma már egyáltalán nincs MNA-s tartalom, kizárólag orosz propagandaoldalként működik. Figyelemre méltónak nevezi az Index, hogy a bőnyi lövöldözés után ez az oldal is megerősítette, hogy Győrkös Istvánnal kerültek tűzharcba a rendőrök.

Az, hogy a Győrkös-féle szervezet az oroszokhoz közeledett, szélsőjobboldali körökben a Hídfő létrehozásának idején már nyílt titok volt. Olyannyira, hogy az MNA 2012-es szakadásában részben ez is szerepet játszott. A portál egy szélsőjobboldali forrása szerint „a hungarizmus keresztény alapjainak megkérdőjelezése és a kritikátlan oroszimádat mellett” egy pénzügyi elszámolási vita vezetett ahhoz, hogy Győrköstől elfordultak. Az MNA akkori vezetőségének több tagja és Győrkös egyik fia különbözött össze egy pénzügyi elszámolás során. A később szakadároknak kikiáltott vezetők szerint idősebb Győrkös ezen annyira „begőzölt”, hogy mindenkit árulónak kiáltott ki, aki feszegette ezt a témát.