A BKK új vezérigazgatója szerint a Lánchíd nem alkalmas gyalogoshídnak
Interjút készített a Hvg.hu Varga Ivettel, a BKK új vezérigazgatójával, aki arról is beszélt, hogy a Lánchíd felújításáról vannak elképzeléseik, ám végleges döntés nincs, ahogy az e-jegyre is várni kell még.
A javaslat szerint
a Lánchíd, az alatta futó villamosvasúti alagút és a Váralagút felújítása egyszerre indulna, és ezzel párhuzamosan elkezdődne a hídfőterek felújításának a tervezése,
mondta Varga.
Erre azonban a jelentős költségek miatt egyre kisebb az esély. „A minimálverzió az, hogy csak a hidat újítják fel, de akkor is rövid időn belül szükség lenne a villamosalagút rekonstrukciójára” – tette hozzá. Kijelentette: a BKK részéről ez az egyik legsürgetőbb projekt, mert lezárni ugyan egyelőre nem kell a hidat, de azon el lehet gondolkozni, hogy bevezessünk-e további korlátozásokat, hogy ne romoljon az állapota.
Varga szerint egyébként
a Lánchíd klasszikus gyalogoshídnak nem lenne alkalmas, mert „egy átlagos magasságú ember az útpályáról a láncok magassága miatt nem lát rá jól a Dunára.”
Az viszont már reális terv lehet, hogy kerékpáros és közösségi közlekedésre használnánk csak, de a városvezetés erről is a lakossággal szeretne egyeztetni.

A BKK vezérigazgatója az e-jegy-projektet önálló beruházásként látja. „Azt nem hiszem, hogy a főváros teljes területén, minden vonalon azonnal bevezethető, ez először a kötöttpályás és elsősorban a metróvonalakon történhetne meg.” A vezérigazgató szerint az egyik alternatíva, hogy tovább dolgoznak a Nemzeti Mobilfizetési Zrt.-vel, és a meglévő rendszer továbbfejlesztésével alakulhat ki a fővárosi jegyrendszer. A másik lehetőség, hogy „a főváros maga határozza meg elsősorban az utasigények alapján az elektronikusjegy-struktúrát.” Varga egyébként utóbbinak a híve.