A bankok nem fogják elfogadni Orbán terveit

A Bloomberg hírügynökség a jelzáloghitelesek tervezett megsegítése kapcsán megszólaltat egy magánérdekeltet, aki úgy kommentálja a kormány elképzelését, hogy az aligha nyújt igazi megoldást, minden csupán a választások miatt van.

2013. szeptember 10., 06:39

A bankok viszont azt gondolják, hogy a hatalom lépni fog – az ő kontójukra, bár Orbán igyekszik megnyugtatni őket, hogy ezúttal nem lesz „villámháború”.

Az egyik brüsszeli kutatóintézet igazgatója azonban nem hiszi, hogy a terv nagyobb változást hoz, mivel a bankok nem fogják elfogadni. Minél nagyobb nyomást gyakorolnak rájuk, annál több pénzt vonnak ki Magyarországról.

Amióta július közepén nyilvánosságra került az elképzelés, a forint árfolyama 2,5%-ot esett, az OTP részvényei pedig 18%-ot zuhantak, pedig a részletek még nem is ismeretesek.

A hivatalos nyilatkozatok ugyanakkor ellentmondásosak, ezért az érdekeltek jelenleg csak találgatni tudnak a részletekről. Egy londoni politikai kockázatelemző viszont arra hívja fel a figyelmet, hogy a bankok aligha mennek bele simán az egyezségbe, arról nem beszélve, hogy a költségeket illetően a kormánynak gátat szab a saját maga által kitűzött 3%-os hiánycél, hacsak nem akar visszakerülni az unió túlzottdeficit-eljárásába.

Fokozatosan kelet felé vonul a hidegfront, amely esőt, záporokat és helyenként zivatarokat is hoz magával. Bár kedden már  napsütésesebb időjárásra számíthatunk, a szél sokfelé megerősödik, néhol viharossá fokozódik, és a hőmérséklet is változékonyan alakul.