A kormány döntése értelmében minden településen lesz ATM, ám nem mindegy, hogy melyik automatában veszi fel a készpénzt!
A melegedő klímához alkalmazkodva a korábban csak élelmiszerekben előforduló kenyérbogár most a történelmi pannonhalmi könyvtárat is megtámadta. A kár súlyos, a fémrágó bogarat nehéz irtani.
Egy idei szabályozás szerint percek dönthetnek arról, hogy jár-e a pénz vagy sem.
Kapu Tibor a második magyar űrhajós, most kiderült, hogy pontosan mennyibe került az utazás.
Újabb rettegett betegség ütötte fel a fejét, a bőrcsomósodáskór miatt már a Nébih is figyelmeztette az állattartókat.
2009. szeptember 30., 12:21
Nem korrekt a jelenlegi kormányon számon kérni azt, amit joggal lehetett volna elvárni kétszer négy év alatt az MSZP–SZDSZ-koalíciótól – állítja a volt pénzügyminiszter. Szerinte Bajnainak nem szabad vállalnia a szocialisták miniszterelnök-jelöltségét. Beszél emellett a költségvetés kockázatairól, a kormányfő és az ország még kijátszható lapjairól. KRUG EMÍLIA interjúja.
2009. szeptember 30., 11:49
Rengeteg ártalmas tévhit kering a H1N1 védőoltásról, némelyik egészen extrém dr. Schäffer Károly regionális tisztifőorvos véleménye szerint – írta a Beol.hu Békés megyei hírportál..
2009. szeptember 30., 10:38
Sólyom László szerint nem pártpolitikai nyilatkozatot tett, amikor a sydneyi főkonzulátus bezárása ellen szólt. Sólyom László reményét fejezte ki kedden, hogy újra meg fog nyílni a sydneyi magyar főkonzulátus, amelynek bezárásáról a kormány döntött – adta hírül az MR1 - Kossuth Rádió.
2009. szeptember 30., 10:08
A kedd délelőtti szegedi tárgyaláson három tanút hallgattak ki. P. József tagadott és új verzióval állt elő. Az ügyben október 6-án hirdetnek ítéletet – írta a Delmagyar.hu.
2009. szeptember 30., 09:33
Génkezelt, az Európai Unióban egyelőre nem engedélyezett lenmagot is tartalmazó élelmiszerek érkeztek több uniós tagállamba Kanadából - jelentette be az Európai Bizottság Brüsszelben.
2009. szeptember 30., 09:11
Katona Béla, az Országgyűlés elnöke szerint a Fidesz megszólalásai rendre rontják hazánk kockázati megítélését – írta a Heol.hu..
2009. szeptember 30., 07:36
Az RTL Klub és TV 2 a minap közösen úgy döntött: a német tévétársaságok önkéntes magatartási kódexét használják délutáni talk-show-ikhoz. A jövőben tehát nincs verekedés, durva káromkodás, és „kiskorú személyek súlyosan negatív kontextusban” nem szerepelhetnek. A miértről az ORTT elnökét LAMPÉ ÁGNES kérdezte.
2009. szeptember 30., 07:08
Nyilvántartásba vétel céljára fénykép készült a Jobbik egri elnökéről, ujjlenyomatot is vettek tőle egy feljelentés nyomán – írta a Heol.hu Heves megyei hírportál.
2009. szeptember 30., 04:31
Antiszemita inzultus érte Székhelyi József színművészt, a Szegedi Nemzeti Színház korábbi direktorát szombat este a Virág cukrászda teraszán, ahol felolvasóestet tartott. A jelenlévő közönség egyértelműen elítélte a botrányokozót – írta a Delmagyar.hu.
2009. szeptember 29., 22:30
Bujtor István színész-rendezőt, a veszprémi színház igazgatóját csütörtökön helyezik végső nyugalomra Balatonszemesen; testvére, Latinovits Zoltán sírhelyével szemben, a lélekharang tövében nyugszik majd - adta hírül kedden a Somogy Televízió internetes lapja.
2009. szeptember 29., 20:14
Nem korrekt a jelenlegi kormányon számon kérni azt, amit joggal lehetett volna elvárni kétszer négy év alatt az MSZP–SZDSZ-koalíciótól – állítja a volt pénzügyminiszter. Szerinte Bajnainak nem szabad vállalnia a szocialisták miniszterelnök-jelöltségét. Beszél emellett a költségvetés kockázatairól, a kormányfő és az ország még kijátszható lapjairól. KRUG EMÍLIA interjúja.
2009. szeptember 29., 19:30
A Szociáldemokrata Párt (SZDP) azért száll ringbe a 2010-es választáson, mert meggyőződésünk: ahhoz, hogy Magyarország más fejlődési pályára kerüljön, kell egy olyan baloldali párt, amely becsületes, igaz kérdéseket tesz fel és becsületes, igaz baloldali válaszokat ad – mondta az Nport.hu-nak dr. Petrasovits Anna, az SZDP országos listavezetője.
2009. szeptember 29., 16:47
A korábbi tiltakozások ellenére úgy néz ki, mégis lesz Saguna-szobor Gyulán. Dr. Perjési Klára polgármester keddi sajtótájékoztatóján elmondta, a román patriarkátus benyújtotta ezzel kapcsolatos kérelmét a gyulai építéshatósághoz – írta a Beol.hu Békés megyei hírportál.
2009. szeptember 29., 15:36
Betörtek a tószegi polgármesteri hivatalba. Az esetre kedd reggel derült fény, amikor a takarítónő hat óra körül észlelte, hogy berúgták a bejárati ajtót – írta a Szoljon.hu Jász-Nagykun-Szolnok megyei hírportál.
2009. szeptember 29., 14:19
Hétfőn Székely Tamás egészségügyi miniszter bejelentette, hogy megkapta a forgalomba hozatali engedélyt az új influenza elleni magyar oltóanyag. Egyelőre csak a felnőtteknek szánt vakcina kapta meg a szükséges engedélyeket, a gyermekek oltását még tesztelik. Ma megkezdődött a háziorvosok számára az oltások kiszállítása, indulhat a milliós nagyságrendű védőoltás kampány.