800 millió forintból épül fedett téli műfüves focipálya Felcsúton
A felcsúti fociakadéma épül és szépül.
A felcsúti fociakadémia az elmúlt 11 évben infrastrukturális csúcslétesítménnyé vált, derül ki A Felcsúti Utánpótlás Neveléséért Alapítvány legutóbbi sportfejlesztési programjából. A jelek szerint ezt a címet a jövőben megkérdőjelezhetetlenné szeretnék tenni, hiszen újabb létesítmény-beruházást valósítanak meg TAO-támogatás segítségével, írja az Mfor.
A 2022/2023-as szezonban összesen 1,16 milliárd forintnyi TAO-támogatást hagyott jóvá a Magyar Labdarúgó Szövetség
– derül ki a szövetség adatbázisából. 825 millió forint tárgyi eszköz beruházásra, pontosabban ingatlanberuházásra megy, míg a fennmaradó 335 millió forint pedig utánpótlás-nevelésre és személyi jellegű ráfordításokra. A fociakadémia honlapján elérhető sportfejlesztési programból kiderül, ezúttal egy „téli fedett műfüves pályát” terveznek megvalósítani, írja a lap.
„Téli fedett műfüves pályát építünk az akadémián tanulók számára, hogy a téli hónapokban is folyamatos és színvonalas edzést tudjunk számukra biztosítani. A fedett műfüves pálya megvalósulásának időpontja 2023. június hónap”
– olvasható az akadémia honlapján. A beruházás 800 millió forintba kerül, amire rájön még 25 millió forint különböző díj (például: közreműködői), így a teljes támogatás 825 milliót tesz ki. A pálya egyébként 50x80 méteres nagyságú lesz.
(Kiemelt kép: A Puskás Akadémia Pancho Arénája a nyitóünnepséget követően Felcsúton 2014. április 21-én. Fotó: Beliczay László/MTI)