Milliókért tréningezett két újságíróval a Jean-Claude Junckert lekommunistázó államtitkár, hogy ezentúl még okosabbakat mondjon
Az európai uniós kapcsolatokért felelős Varga Judit öt alkalomból álló tréningjére 6,4 millió forintot, az üldözött keresztények megsegítéséért felelős Azbej Tristan továbbképzésére 2,5 millió forintot költött a Miniszterelnökség – írta az Átlátszó.
A két államtitkárra vonatkozó szerződéseket Ferjancsics László, a Vácért Lokálpatrióta Egyesület önkormányzati képviselője közadatigénylésben kérte ki. Az általa megkapott iratok szerint a Miniszterelnökség 2019. április 10-én állapodott meg Varga Judit, az európai uniós kapcsolatokért felelős államtitkár, és Azbej Tristan, az üldözött keresztények megsegítéséért felelős államtitkár kommunikációs továbbképzéséről két céggel.

Varga Judit volt az, tavaly decemberben lekommunistázta Jean-Claude Junckert, amiért az bírálni bátorkodott a Fideszt, idén márciusban Manfred Weber nyilatkozatát kritizálta, májusban pedig a komplett brüsszeli elitet szidta. Novák Katalin családügyi államtitkár, és Szájer József EP-képviselő mellett Varga lesz a harmadik tagja annak a csapatnak, amely tárgyalni fog az Európai Néppárttal, miután az felfüggesztette a Fidesz tagságát.
Azbej Tristan hat alkalommal kapott felkészítést újságírók bevonásával, valamint kidolgoztak neki egy személyes kommunikációs stratégiát is plusz 250 ezer forintért.