52 millió dolláros segélyhitelt ad a magyar kormány Ruandának

Azaz 16 milliárd forintot. 

2021. október 27., 20:29

Szerző:

Szijjártó Péter elhalmoz minket olyan posztokkal, amelyek akciófilmnek is simán elmennének. Ma megérkezett Tallinnba, ahol egy zárt ülésen vett részt. Profi forgatóstáb kíséri őt minden egyes útjára, és percek alatt Hollywoodot megszégyenítő képsorokat láthatunk a megérkezése pillanatától a kemény munkanap befejeztéig.

Az igazi sárm és a vérbeli hazafiasság mellett gondol a szegényekre is. Tallinnt megelőzően Ruanda fővárosában találkozott 9 afrikai ország külügyminiszterével. Közülük Gambiával még soha nem került sor külügyminiszteri találkozóra, Kamerun esetében 14, a Dél-afrikai Köztársaság esetében 21, Zambia esetében pedig majdnem 40 év telt el az utolsó kétoldalú tárgyalás óta.

A találkozók annyira jól sikerültek, hogy Ruandával 52 millió dolláros, azaz 16 milliárdos segélyhitel megállapodást kötöttek, víztisztító telepek felújítására és bővítésére.

A Kormány egyetért az Eximbank által folyósítható kötött segélyhitelek feltételeiről és a segélyhitelnyújtás részletes szabályairól szóló 232/2003. (XII. 16.) Korm. rendelet alapján 52 000 000 amerikai dollár keretösszegű kötött segélyhitel felajánlásával a Ruandai Köztársaság részére víztisztító telep felújításának és bővítésének finanszírozásához, azzal, hogy annak folyósítására olyan ütemezéssel kerülhet sor, amely nem veszélyezteti a Magyarország gazdasági stabilitásáról szóló 2011. évi CXCIV. törvény 9. § (4) bekezdése szerinti keretszám betartását – áll a Magyar Közlöny kedden megjelent számában. 

(Kiemelt képünk Szijjártó Péter Hivatalos Facebook oldala.)