30 millióból kihozná a CÖF félmilliárdos kisfilmjeit az Üvegtigris producere

2018. szeptember 12., 08:53

Szerző:

hvg. hu megkérdezte az Üvegtigris-filmek producerét, a Filmpartners cég vezetőjét, Kovács Gábort, hogy szerinte mennyibe került a CÖF összesen 9 percnyi négy kisfilmje. A filmek megtekintése után a producer azt mondta, hogy szerinte maximum 30 millióba kerül – normális piaci körülmények között – a négy film. De a sugárzási díj árát nem tudja megsaccolni.

Kovács Gábor egyébként most Gothár Péterrel forgat éppen 500 millió forintból egy egész estés nagyjátékfilmet, 38 napot Sienában és egy napot Londonban.

Mint mi is megírtuk, a Csizmadia László, ifj. Lomnici Zoltán, Bayer Zsolt, Stefka és István és más, hasonló kiválóságok által fémjelezett CÖF az MVM-től kapott 508 millió forint nagy részéből, 433 millió forintból saját magát fényező, borzalmas kis imázsfilmeket forgatott. A videókat a TV2-csoport csatornáin sugározták 2017. április 12. és június 16. között, összesen 350 alkalommal, arra azonban egyelőre nincs válasz, hogy pontosan mikor és hol lehetett megtekinteni az alkotásokat. 

Ha a kisfilmek elkészítése valóban 500 millióba került, akkor fennáll a gyanúja, hogy erősen túlárazták őket. Ha viszont a TV2-nek fizetett sugárzási díj emésztette fel a maradék 470 millió forintot, akkor a TV2 számlázott nagyon vastagon  a CÖF-CÖKA-nak – jegyzi meg a lap.