30-40 százalékkal drágulhat a közös költség

Egyes társasházakban több mint 70 százalékos közös költség-emeléssel is számolhatnak az ott lakók, de átlagosan 30-40 százalékos emelésnél többre nem számít Kaplonyi György, a Magyar Társasházkezelők Országos Szakmai Szövetségének elnöke.

2023. január 20., 21:40

Szerző:

Az újépítésű társasházakban 70 százalékos közös költség-áremelésre számítanak, de átlagosan 30-40 százalékos emelkedés várható. Ez lakásonként körülbelül 300-3500 forintnyi többletet jelent – tudta meg a Blikk Kaplonyi Györgytől, a Magyar Társasházkezelők Országos Szakmai Szövetségének elnökétől.

Természetesen előfordulhat, hogy a társasháznak házközponti fűtése van, az épület régi, a hőszigetelése rossz, a kazánja pedig húsz éves, és ebben az esetben a fogyasztás túllépi a támogatott keretet. Nagyobb probléma a szakember szerint, hogy megszűnt a KATA, így legalább 20-30 százalékkal megnőttek a vállalkozási díjak, mint amilyen például a takarítás, a karbantartás, a felújítás és a javítás.

Az áremelkedésnek kitettek azok az újépítésű társasházak, ahol rengeteg gépészet van. Van bennük lift, tűzoltó-, szén-monoxid-, valamint légcserélő-rendszer. Egy vadonatúj 60 lakásos társasháznak nagy az energiafogyasztása, és a közös költsége a duplája is lehet egy hagyományos társasházhoz képest, de persze a lakhatás színvonala is nívósabb.

A Magyar Társasházkezelők Országos Szakmai Szövetségének elnöke semmi jóval nem bíztat a tekintetben, hogy miként lehetne csökkenteni a közös költséget: „Most már sehogy. Az elmúlt évek azzal teltek, hogy mindig minimalizáltunk mindent.” Kaplonyi felhívta rá a figyelmet, hogy a minimalizálás általában állagromlással jár, és persze el lehet engedni a közös költséget, de akkor nem lesz szemétszállítás, ki kell kapcsolni a liftet, ami már az életkörülmények romlását jelentené.

(Kiemelt képünk illusztráció: Egy 1958-ban épület lakóház a kőbányai Szárnyas utcai, vagy más néven az egykori Gyárdűlő lakótelepen, amely utóbbi elnevezést a városrész, a környéken létesült gyárakról kapta. MTVA/Bizományosi: Róka László)

Megszűnik november 4-től a Keszthelyi Kórház szülészet-nőgyógyászati fekvőbeteg osztálya, ugyanakkor a szülészet-nőgyógyászati járóbeteg ellátás, a terhesgondozás és a nőgyógyászati szakellátás változatlanul elérhető lesz.