2,5 millióért szereztek meg egy 154 milliós ingatlant
Összesen 2,5 millió forintért jutott egy 154 millió forintot érő ingatlanhoz a Laiteleki Takarékszövetkezet, miután a korábbi tulajdonosok nem tudták fizetni a hiteleiket. Az árverésen a takarékszövetkezet képviselője nyert.
Összesen 2,5 millió forintért jutott egy 154 millió forintot érő ingatlanhoz a Laiteleki Takarékszövetkezet, miután a korábbi tulajdonosok nem tudták fizetni a hiteleiket. Az épület egy mezőgazdasági áruház, a pénzintézet úgy jutott hozzá, hogy a tulajdonosok cégét árverezte el és az árverésen a takarékszövetkezet képviselője vette azt meg. Az egykori tulajdonosoktól azonban továbbra is követelik a tartozást. Farkasék a 44-es út mentén kezdtek vállalkozásba, 2004-ben 45 millió forint hitelt vettek fel a Lakiteleki Takarékszövetkezettől. Mezőgazdasági termékekkel, növényvédő szerekkel foglalkozó áruházat nyitott és vezetett a házaspár. 2008-ig 33 millió forintot fizettek vissza, de akkor csökkent a forgalmuk és egy idő után nem tudtak fizetni. A takarékszövetkezet végrehajtást kezdeményezett, zárolták a számlájukat. Azután a férj és feleség 50-50 százalékos tulajdonrészét elárverezték.
Ezt 2,5 millióért a takarékszövetkezet vette meg az árverésen, más nem is licitált. Ezzel hozzájuk került az árukészlet és a berendezések mellett az áruház is, amelyet a bíróság által kijelölt szakértő 154 millió forintra becsült. A tartozást azonban továbbra is követelik - derül ki az egykori tulajdonosok által készített és a Youtube videomegosztóra felrakott videóból.