Magyar Péter szerdán jelentette be, hogy tárgyalást folytatott az Európai Néppárt elnökével, Manfred Weberrel. A megbeszélésen szó esett Ukrajna Európai Uniós csatlakozásáról, az Európai Ügyészséghez való csatlakozásról, valamint arról is, hogy a Tisza Párt milyen szerepet vállalna az uniós politikában.
Megjelent a kormány oldalán az a rendelettervezet, amely a Rogán Antal vezette Miniszterelnöki Kabinetirodára szabná ki a honvédelmi vészhelyzetek idején ellátandó feladatokat. A tervezet alapján Rogán dönthet például arról is, melyik újság jelenhet meg háború idején, és milyen formában.
Egyre kérdésesebb, mi lesz az úgynevezett átláthatósági törvény sorsa: Magyar Levente, a magyar Külügyminisztérium államtitkára szerint egyáltalán nem biztos, hogy a korábban elhalasztott javaslat valaha visszakerül a parlament elé.
A magyar lakosság körében továbbra is a legfelkapottabb az olyan lakás, amelynek ára nem haladja meg az 50 millió forintot, és legfeljebb kisebb felújítást igénye.
Az időjárás továbbra is száraz és napos marad, a csapadék hiánya miatt pedig egyre súlyosbodik az aszály az ország több térségében.
2013. május 28., 17:15
Személyiségi jogi pert indított Zsigó Róbert Fidesz-szóvivő ellen a Hajdú-Bét-ügyben tett nyilatkozatai miatt Bajnai Gordon – közölte az Együtt 2014-Párbeszéd Magyarországért választási szövetség kedden az MTI-vel.
2013. május 28., 16:20
A Demokratikus Koalíció (DK) elképzelhetőnek tartja, hogy a Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit Zrt.-nél, illetve a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumban is megsemmisítik a trafikpályázatok adatait – mondta keddi, budapesti sajtótájékoztatóján Varju László.
2013. május 28., 14:54
A Fővárosi Közgyűlés május 29-i ülésén hallgatja meg a Budapesti Temetkezési Intézet Zrt. (BTI) tavalyi éves elszámolását. Ezzel a napirendi ponttal kapcsolatban a szocialista frakció kérni fogja a közgyűlést, hogy mint a BTI tulajdonosa mondjon véleményt a kormány szociális temetkezésekre vonatkozó javaslatáról, jelentse ki, hogy nem ért egyet a benne foglaltakkal, valamint kérje a belügyminiszert, hogy vonja vissza azt.
2013. május 28., 13:26
Az MSZP szerint nem az árfolyamgáttal van a baj, hanem az árfolyammal, ami a 2010-es kormányváltás után megemelte a devizahitelek törlesztőrészleteit – reagált az MSZP-s Török Zsolt a Fidesz szóvivőjének hétfői sajtótájékoztatójára.
2013. május 28., 12:25
A korábban tervezettnél szélesebb körben kell megfizetni, és a mértéke is brutális a szakember szerint, ezért sokkolóan fog hatni az e-útdíj a hazai fuvarozó cégekre.
2013. május 28., 11:48
Fulladás okozta az izsáki rendőrőrsön április elején megvert férfi halálát a most elkészült orvos szakértői vélemény szerint – közölte a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség szóvivője kedden az MTI-vel.
2013. május 28., 11:42
Kedves Olvasóink! Könnyű válogatást készítettünk azokból a dalokból, nótákból, melyek hűen tükrözik a Fidesz éra zenei és politikai ízlését. Persze nem maradhatott ki Rózsika néni, csuhajja! De megtaláljátok köztük az államtitkár feleségének barackfa-dalát épp úgy, mint Debrecen város „himnuszát” és a Puskás Labdarúgó akadémia indulóját. Darabonként egy-egy hiteles lenyomat Orbánisztán valóságáról. Jó szórakozást!
2013. május 28., 11:13
Október közepétől újabb 10 százalékkal csökkenhetnek az energiaárak a Fidesz szerint. A párt rezsicsökkentésért felelős képviselője, Németh Szilárd elmondta: vizsgálják egy 30 százalékos csökkentés lehetőségét is.
2013. május 28., 11:10
Elutasított több, a trafikpályázatot érintő népszavazási kezdeményezést keddi budapesti ülésén az Országos Választási Bizottság (OVB).
2013. május 28., 09:45
Egyre több gyerek tűnik el Magyarországon. Tavaly több mint 14 ezer esetben nyomozott a rendőrség eltűnt, elveszett fiatalok után. Leginkább állami gondozásból szöknek meg. De az elszegényedő családok gyermekei is veszélyeztetettek: emberkereskedők áldozatául eshetnek. Sokakat külföldre csalnak, prostitúcióra kényszerítenek. Idehaza évente 700 gyereket egy hónap után sem találnak meg. Ugyanakkor a politikai vezetés bagatellizálja a súlyos társadalmi problémát. SÁNDOR ZSUZSANNA írása.
2013. május 28., 08:15
Május utolsó hetében is borús időre kell számítani, mindennap várható helyenként zápor, olykor zivatar is – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat által az MTI-hez eljuttatott országos, középtávú előrejelzésből.
2013. május 28., 06:04
Egy somogyudvarhelyi nyugdíjas szerint igazságtalan a hulladékszállítási költség nagysága: legfeljebb ha havonta teszi ki a kukát, mégis hetente kell ürítési díjat fizetni.