A Belügyminisztérium közzétette a 2025/2026-os tanév tervezetét, amely tartalmazza a tanév kezdő és záró időpontját, valamint a szünetek időpontjait.
A kánikuláz záporok, zivatarok frissítik fel, a következő napok időjárása párába vész.
Több nagybank az Alkotmánybírósághoz fordult, hogy semmisítse meg a lakossági kamatstopot, amely szerintük alaptörvény-ellenes.
Egy különösen fertőző betegség miatt zárlatot rendeltek el Somogy vármegye több településén.
Június 1-jétől Surján Orsolya veszi át az országos tisztifőorvosi posztot Müller Cecíliától, aki nyugdíjba vonul.
2016. július 4., 08:39
Mivel korábban megszüntették a katonák élet- és felelősségbiztosítását, a honvédelmi miniszter egyéni mérlegelése határozza meg a Hortobágyon bomba hatástalanítása közben tűzszerészek hozzátartozóinak járó összeget, írja a Magyar Idők.
2016. július 4., 06:26
Tavaly 41 olyan ügyet zárt le a rendőrség, amelyben kiskorú gyermeket a bíróság határozatával szembeszegülve magával vitt az elkövető – írta hétfői számában a .
2016. július 4., 05:14
A mentők eddig tizenkét órában dolgozhattak, mostantól huszonnégy órás műszakot is vállalhatnak, ha nyilatkoznak róla. Ennek az lehet az eredménye, hogy az eddiginél is fáradtabb mentőket riaszthatnak egy-egy balesethez vagy rosszulléthez.
2016. július 3., 18:22
Simicskó István honvédelmi miniszter és Benkő Tibor, a Honvéd Vezérkar főnöke vasárnap meglátogatta a kórházban a pénteki hortobágyi robbanásban megsérült katonát – közölte a Honvédelmi Minisztérium (HM) a honvedelem.hu oldalon.
2016. július 3., 17:52
Autóbusszal ütközött egy személyautó vasárnap délután a Ferihegyi úton, a személygépkocsit vezető férfi meghalt – mondta Kisdi Máté, a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI-nek.
2016. július 3., 14:56
A Városliget Zrt. birtokvédelmi eljárást kezdeményezett a Ligetvédők ellen a volt Kertem területére. Habár a terület elhagyására kötelező határozat jogszerű kiadásának nincsenek meg a feltételei, a civileknek nincs okuk abban bízni, hogy e tény megakadályozná a kijelölt jegyzőt a döntés meghozatalában – közölték.
2016. július 3., 06:00
Markáns hidegfront vonult át fölöttünk záporral, zivatarral, viharos széllel. Vasárnap napközben a front eléri a keleti országrészt. Heves zivatar is kialakulhat. A front mintegy 10 fokos lehűlést hoz – közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat.
2016. július 3., 05:00
A Dunába fulladt egy középkorú férfi Kiskunlacházán szombaton délután, holttestét este találták meg a búvárok.
2016. július 3., 01:41
Az egyik autóban két felnőtt és két gyerek utazott, akik beszorultak a járműbe, őket a tűzoltók szabadították ki. Az egyik gyermeket mentőhelikopter szállította kórházba, és a két felnőtt is megsérült.
2016. július 2., 22:43
A Kossuth térre érve véget ért a XXI. Budapest Pride felvonulás szombat délután. Az LMBTQ (leszbikus, meleg, biszexuális, transznemű és queer) fesztivál rendezvényének résztvevői beszédeket, majd zenés műsorokat hallgattak az Országház előtt.
2016. július 2., 15:59
Vasárnap 16 h-kor az Olof Palme sétány és Dvorák sétány kereszteződésétől indul az a szolidaritási séta a ligetet védő civilek mellett, melyet a Szülői összefogás gyermekeink jövőjéért csoport szervez. A szervezők hangsúlyozzák: a rendezvény kifejezetten politikai oldal-semleges.
2016. július 2., 09:30
Egyetlen „zavargó” sem ült a vádlottak padján az ún. „röszkei zavargók perében” – állítja a . A jogvédők szerint több ponton is kifogásolható, nem jogerős július 1-i ítélet mind a tíz vádlottra szabadságvesztést és kiutasítást róttak ki, „olyan embereket büntet szabadságvesztéssel, akik nem követtek el bűncselekményt és jóhiszeműen (vagy tévedésben) jártak el”.
2016. július 2., 08:15
Országépítők néven fogná össze a civil szervezeteket és nyáron szervezné meg a politikától független mozgalmat Sándor Mária, a fekete ruhás nővér. Ezt az egészségügy helyzete miatt tartott Kossuth téri demonstráción jelentette be. Szerinte megosztó az egészségügyi bérmegállapodás, sokan kimaradnak belőle. Galló Istvánné, a Pedagógusok Szakszervezetétől pedig azt mondta, nem voltak eredménytelenek a közoktatás jobbításáért szervezett utcai megmozdulások, mert változtatásra kényszerítették a kormányt.
2016. július 2., 08:01
A Közlekedési Múzeum épületének felújítását végző Városliget Zrt. feljelentést tesz egy, a munkaterületen tiltakozó bántalmazása miatt – tudatta Baán László, a Liget Budapest projekt miniszteri biztosa péntek este közleményben az MTI-vel.
2016. július 2., 04:15
Rövid időn belül elfogták a rendőrök azt a budapesti férfit, aki június 11-én hajnalban három alvó embert is kifosztott a fővárosban.
2016. július 2., 04:15
A hortobágyi volt bombalőtéren balesetben meghalt négy katonát hősi halottá nyilvánítják – mondta a honvédelmi miniszter péntek esti rendkívüli sajtótájékoztatón Budapesten. Simicskó István közlése szerint sérült társuk állapota súlyos, de nem életveszélyes.
2016. július 1., 18:33
Péntek este 6-tól szombat reggel 6-ig tartanak demonstrációt a jobb egészségügyért és oktatásért.