Fokozatosan kelet felé vonul a hidegfront, amely esőt, záporokat és helyenként zivatarokat is hoz magával. Bár kedden már  napsütésesebb időjárásra számíthatunk, a szél sokfelé megerősödik, néhol viharossá fokozódik, és a hőmérséklet is változékonyan alakul.

2016. július 29., 15:47

Nem tudta elvégezni a hatósági ellenőrzést a Zala Megyei Kormányhivatal a Közlekedési Múzeumnál őrzésvédelmi feladatot ellátó cégnél. A kormányhivatal iratokat kért a cégtől, ennek érdekében végzést adott ki. Ez azonban nem jutott célba a Tak-Bak Kft. hévízgyörki székhelyén. A hatósági küldemény a címzett ismeretlen felirattal érkezett vissza – .

2016. július 29., 15:17

2016. július 29., 14:55

A múlt évben még két regnáló miniszter avatta fel hárommilliárdos beruházását Karcagon, nemrég viszont bűnszervezetben elkövetett adócsalásért előzetes letartóztatásba helyezték Plutzer Tamás milliárdos üdítő-, ásványvíz- és ecetgyárost, valamint tizenhárom társát – köztük egy baloldalközeli agrárvállalkozót. A költségvetés kára a nyomozás jelenlegi szakaszának megállapításai szerint több mint négymilliárd forint. A büntetőügyben volt pénzügyőrök az ötletgazdák.

2016. július 29., 14:03

Öt ember megsérült, amikor egy 133E jelzésű busz és egy személyautó ütközött a fővárosban pénteken délután – tájékoztatta az Országos Rendőr-főkapitányság kommunikációs szolgálata az MTI-t.

2016. július 29., 13:50

2016. július 29., 13:38

Vagyonnyilatkozatai alapján szinte semmije sincs Orbán Viktornak, felesége nevén viszont számtalan ingatlan van – írja a Direkt36. Nem ő az egyetlen politikus, aki szerény személyes vagyonnal rendelkezik, miközben hozzátartozóinak vagyona látványosan gyarapodik.