A kormány döntése értelmében minden településen lesz ATM, ám nem mindegy, hogy melyik automatában veszi fel a készpénzt!
A melegedő klímához alkalmazkodva a korábban csak élelmiszerekben előforduló kenyérbogár most a történelmi pannonhalmi könyvtárat is megtámadta. A kár súlyos, a fémrágó bogarat nehéz irtani.
Egy idei szabályozás szerint percek dönthetnek arról, hogy jár-e a pénz vagy sem.
Kapu Tibor a második magyar űrhajós, most kiderült, hogy pontosan mennyibe került az utazás.
Újabb rettegett betegség ütötte fel a fejét, a bőrcsomósodáskór miatt már a Nébih is figyelmeztette az állattartókat.
2015. október 22., 11:13
Bénának és hazugnak minősíti a vezető osztrák lap, a Die Presse az európai kormányok menekültpolitikáját. Míg a bizottság legalább terveket gyárt a menekülthullám mederbe terelésére, illetve megállítására, addig az egyes országok hetek óta a nemzeti érdekeket követve hadakoznak.
2015. október 22., 09:21
Az, hogy Buda gyakorlatilag járhatatlan, nem állapot. Lehet, hogy a terv az volt, hogy ne tartson sokáig, de ez nem jött be. Nem szégyen azt mondani, hogy jó, látjuk, ez így nem működik, jövő héttől máshogy csináljuk – mondta a 168 Órának Király Dávid szakújságíró, a BKV-figyelő blog szerkesztője, akivel igyekeztünk madártávlatból felmérni a főváros és az agglomeráció közlekedési helyzetét a tömegközlekedésen is túl.
2015. október 22., 08:12
Magyarország, Bulgária és Görögország kerítéssel igyekszik elrettenteni a menekülteket, ezen a lehetőségen már a német rendőrség is gondolkodik, de a bezárkózás nem segít. Hiába véli úgy egyre több tanácstalan hivatalosság, hogy a válságot kezelni lehet, ha Európa körbekeríti magát, az utóbbi évek tapasztalatai nem ezt támasztják alá – írja a Die Zeit.
2015. október 22., 05:47
„Az Emmi belső vizsgálata szerint rendben volt a történet, ezt a tájékoztatást kaptam” – mondta Lázár János az RTL Klubnak, miután lezárult a különös megbízásaival elhíresült Türr István Képző és Kutató Intézetnél (TKKI) tartott vizsgálat. A Miniszterelnökséget vezető miniszter szerint nem merült fel, hogy elveszik a milliárdos roma szakképzési programot az intézettől. Szerintük ezzel az ügy lezárva?
2015. október 21., 17:04
A 2015. október 21-én aláírt szerződés alapján a Brit Média Befektetési Kft. többségi részesedést szerzett a 168 Óra közéleti hetilapot megjelentető Telegráf Kiadó Kft.-ben.
2015. október 21., 15:56
Az LMP szerint diplomáciai szempontból katasztrofális lehet a menekültügyi kvótarendszerről szóló uniós belügyminiszteri tanácsi döntés megtámadása, ha ugyanis a magyar kormány „tovább ugrál”, Németország és Ausztria akár százezres nagyságrendben toloncolhat vissza menekülteket az országba.
2015. október 21., 15:05
Alkotmányjogi panaszt nyújt be az Alkotmánybíróságnak az MSZP-s Lukács Zoltán a szocialisták vasárnapi zárva tartás eltörléséről szóló népszavazási kezdeményezése ügyében hozott kúriai döntés miatt.
2015. október 21., 14:05
A 168 Óra címlapján Bálint András látható, aki több évtizedes igazgatás után rövidesen elbúcsúzik a Radnóti Színház direktori székétől. Igazgatásról és színészkedésről, közállapotokról és sikerekről, valamint az öregedés nehézségeiről beszél a rá jellemző bölcs öniróniával és elegáns távolságtartással a 168 Órának.
2015. október 21., 13:35
Az MSZP szerint „pofátlanul hazudik” a kormányzati propaganda, ugyanis nem kártalanították a Quaestor-károsultak 98 százalékát.
2015. október 21., 12:59
A miniszterelnök madridi és brüsszeli tárgyalásai miatt nem tud részt venni az idei ünnepi eseményeken – közölte Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője.
2015. október 21., 12:14
Rendkívüli csúcstalálkozót hívott össze vasárnapra Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke, amelyre a nyugat-balkáni migrációban érintett országok vezetőit, köztük a magyar miniszterelnököt is meghívta. Havasi Bertalan, a kormányfő sajtóirodájának vezetője az MTI-nek szerdán megerősítette: Orbán Viktor részt vesz a tanácskozáson.
2015. október 21., 11:13
Vihar egy kanál vízben. A 168 Óra stúdiójában Jolsvai András, Krug Emília, Lampé Ágnes és Pungor András.
2015. október 21., 11:11
A Parndorf közelében egy hűtőkocsiban megfulladt 71 menekült története sokat elárul az embercsempészek taktikájáról, így arról, hogy miként tévesztik meg a szerencsétleneket, akik emiatt kétségbeesettebbek és kiszolgáltatottabbak lesznek, mint amikor elindultak – írja a The New York Times.
2015. október 21., 10:37
Mekkora értéket jelentenek Magyarország természeti kincsei?
2015. október 21., 10:03
Tavaly jelent meg Nyáry Krisztián Igazi hősök című kötete, s most novemberben jön a folytatás: a Merész magyarok harminc különleges honfitársunk történetét meséli el.
2015. október 21., 09:44
Elutasítja a pedagógusok etikai kódexét tizenegy szakmai szervezet. Közös állásfoglalásukban rögzítették: a kódexet törvény- és alkotmánysértőnek tartják.