2016. április 1., 16:04

Az Egyesült Államok fővárosában tartózkodó Orbán Viktornak végre sikerült összehoznia a régóta hőn áhított közös fotót az amerikai elnökkel, Barack Obamával.

2016. április 1., 13:25

2016. április 1., 13:21

Újabb, két órás polgári engedetlenséget hirdetett a közoktatásban a Tanítanék mozgalom és a civil közoktatási platform április 15-ére, amennyiben a kormány április 12-én nem ül le velük tárgyalni – jelentette be Törley Katalin, a mozgalom képviselője sajtótájékoztatón, pénteken Budapesten.

2016. április 1., 13:17

Nyolcmillió forintot fizetett a Földművelésügyi Minisztérium egy olyan tanulmányért, amelynek majdnem felét egy hódmezővásárhelyi szakember könyvéből emelték át, forrásmegjelölés nélkül. Az eredeti mű szerzője 4 milliót követel a minisztérium pályázatán nyertes konzorciumtól, és ha kell, bírósághoz fordul.

2016. április 1., 12:23

A Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik) helyett mintegy hatvan olyan szervezetet hoznának létre, amelyek rendelkeznek önálló jogi személyiséggel, önálló költségvetéssel, így az igazgatók közvetlenül tudnák elérni azokat a szervezeteket, ahol a döntések megszületnek – mondta Balog Zoltán miniszter A jövőért, gyermekeink oktatásáért című országos igazgatói konferencián.

2016. április 1., 12:04

94 éves korában a Mazsihisz szeretetkórházában elhunyt Biszku Béla volt belügyminiszter, a kommunista pártállam egyik meghatározó politikusa.

2016. április 1., 10:49

Fontolóra veszi a sztrájk meghirdetését a pedagógus sztrájkbizottság, ha a hétfői tárgyaláson néhány fontos kérdésben nem sikerül dűlőre jutni a kormánnyal – közölte a Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) elnöke a TV2 Mokka című műsorában pénteken.

2016. április 1., 10:00

Bepalizva érzi magát a 2012-ben az év infokommunikációs innovációjának választott iKórlap nevű egészségügyi alkalmazás fejlesztője. Az állam ugyanis először át akarta venni fejlesztést, később mégis egy hasonló alkalmazást fejlesztettek eFin néven EU-s támogatásból – írja az Index.