Magyar Péter szerdán jelentette be, hogy tárgyalást folytatott az Európai Néppárt elnökével, Manfred Weberrel. A megbeszélésen szó esett Ukrajna Európai Uniós csatlakozásáról, az Európai Ügyészséghez való csatlakozásról, valamint arról is, hogy a Tisza Párt milyen szerepet vállalna az uniós politikában.
Megjelent a kormány oldalán az a rendelettervezet, amely a Rogán Antal vezette Miniszterelnöki Kabinetirodára szabná ki a honvédelmi vészhelyzetek idején ellátandó feladatokat. A tervezet alapján Rogán dönthet például arról is, melyik újság jelenhet meg háború idején, és milyen formában.
Egyre kérdésesebb, mi lesz az úgynevezett átláthatósági törvény sorsa: Magyar Levente, a magyar Külügyminisztérium államtitkára szerint egyáltalán nem biztos, hogy a korábban elhalasztott javaslat valaha visszakerül a parlament elé.
A magyar lakosság körében továbbra is a legfelkapottabb az olyan lakás, amelynek ára nem haladja meg az 50 millió forintot, és legfeljebb kisebb felújítást igénye.
Az időjárás továbbra is száraz és napos marad, a csapadék hiánya miatt pedig egyre súlyosbodik az aszály az ország több térségében.
2012. május 3., 13:13
Áder-napok vannak a politikában, de azért a kormányátalakítás is megállíthatatlanul közeleg. Nevek röpködnek, posztok lebegnek, folyosói pletykák forognak. Milyen politikai üzenetet hordoz egy-egy várható döntés? Sokak szerint a váltás lényege, hogy a háttérből előlépve „kopogtat a párt”. A miniszterelnök személyi köréhez tartozó súlytalan politikusok után kőkemény káderekkel töltik fel a csapatot. Hoz-e ez konszolidációt? Javíthatja-e Magyarország elképesztően alacsony presztízsét? BUJÁK ATTILA írása.
2012. május 3., 11:24
Súlyos gondok voltak szerdán országszerte a betegszállítással - írta több orvos jelzése alapján csütörtöki számában a Magyar Nemzet.
2012. május 3., 09:45
A Fidesz szóvivője szánalmas próbálkozásnak nevezte Gyurcsány Ferenc nyilatkozatát, amely szerint nem másolta szakdolgozatát.
2012. május 3., 09:04
Két embert gázolt el a vonat csütörtökön reggel, Győr közelében; a helyszínelés ideje alatt átlagosan 30 perces késésekkel kell számolni a Budapest–Hegyeshalom–Rajka–vasútvonalon – áll a Mávinform reggeli közleményében.
2012. május 3., 07:28
A 168 Óra címlapján Dávid Ibolya látható. Három év után született első fokon felmentő ítélet büntetőperében. Az ítélet kihirdetésekor a bíró hosszan sorolta azokat a hibákat, amelyek az ügyészség követett el a nyomozás során. Cikkünkben arra keressük a választ: hogyan alakulhatott ki az a helyzet, hogy egy súlyos és szerteágazó cselekménysorozatnak csak egy mellékszála került a reflektorfénybe. A hetilap digitális változatát itt lapozhatja végig.
2012. május 3., 05:35
Nyílt levélben követel vizsgálatot Ángyán József fideszes képviselő, a Vidékfejlesztési Minisztérium januárban lemondott államtitkára az MTI vezetésétől. Szerdán az állami hírügynökség egy alig néhány órája létező, kétes hitelességű blog bejegyzése nyomán közölt hírt Ángyánról.
2012. május 2., 21:01
Tízpercnyi telefonbeszélgetés mentesül a telefonadó alól, és személyenként havonta maximum 700 forintot kell fizetni, ígérte Matolcsy György a kormánypártok képviselőinek az Origo információi szerint.
2012. május 2., 20:20
Halálos gyalogosgázolás történt szerda reggel nyolc óra előtt néhány perccel a budapesti Thököly úton, a zuglói vasútállomásnál.
2012. május 2., 19:30
A Szülők Tanácsa továbbra sem adja fel a harcot a szigetszentmiklósi Batthyány Kázmér Gimnázium (BKG) sokak szerint önkényes igazgatóválasztása kapcsán.
2012. május 2., 19:04
Elődjéhez, Schmitt Pálhoz hasonlóan nem az emberek, hanem Orbán Viktor embere – közölte az MSZP a szavazás után. Az LMP szerint a kormánypártok folytatták annak a centrális erőtérnek a kiépítését, amelynek során minden “Orbán Viktor fejében, legjobb esetben is a Fidesz elnökségében dől el”.
2012. május 2., 18:30
A Napraforgoblogot idézve az MTI hírül adta: az ott olvasható bejegyzés szerint Ángyán József, a Vidékfejlesztési Minisztérium volt államtitkára azért távozott a tárcától, mert "két haverját" felmentette Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter. Az LMP nyílt levelet írt az MTI vezérigazgatójának, melyben megállapítják: egy senki által nem ismert, és az internetes keresések alapján nem is létező blog bejegyzésére hivatkozva akar valakit a Távirati Iroda lejáratni. Az MTI azután közzétette a blog webcímét, melyről kiderült: ma indították, a szóban forgó bejegyzés délelőtt keletkezett, és ez az egyetlen a blogon.
2012. május 2., 17:58
Évek óta tartó, súlyosbodó betegeskedés után, 88 éves korában Bécsben elhunyt Monoszlóy Dezső író, költő, műfordító - közölte a Bécsi Napló szerkesztősége az MTI-vel.
2012. május 2., 17:25
A néhány napja párttá alakult 4K! - Negyedik Köztársaság mozgalom tárgyalást kezdeményez az LMP-vel az Orbán-kormány leváltása érdekében - közölte az új párt elnöke az MTI-vel szerdán.
2012. május 2., 16:17
Schmitt Pál szerint Áder János legitimitása és politikai előélete is száz százalékos, a köztársasági elnök maradéktalanul ellátja majd a demokrácia védelmét és megtestesíti a nemzet egységét.
2012. május 2., 14:57
A Policy Agenda felmérése szerint a háztartások gazdasági helyzete lassan, de folyamatosan romlik.