Karácsony Gergely Strasbourgban tárgyalt Ursula von der Leyen európai bizottsági elnökkel a főváros uniós forrásainak visszajuttatásáról. A főpolgármester egyben megköszönte a Budapest Pride támogatását is.
Változhat a kézipoggyászokra vonatkozóan előírás, és a jövőben minden utas magával vihetne majd egy 7 kg súlyú bőröndöt. Mutatjuk, ez a módosítás hogyan érintené az utasok pénztárcáját.
Az utasok számára egyelőre nem jelent komolyabb megoldást az 51 új villamos, ami megérkezett Budapestre.
Orbán Viktor lánya, Orbán Ráhel bejelentette: felvételt nyert egy amerikai egyetemre, és a család akár átmenetileg az Egyesült Államokba költözhet.
A kormány döntése értelmében minden településen lesz ATM, ám nem mindegy, hogy melyik automatában veszi fel a készpénzt!
2010. január 21., 14:56
Az MDF felkéri a kormányt, hogy kezdeményezzen rendkívüli parlamenti ülésnapot, amelyen elfogadhatnák a kampányfinanszírozásról szóló új törvényt - közölte Herényi Károly. A független képviselő szerint, ha ebben a ciklusban elfogadnák a javaslatot, akkor az már a mostani választásokon is alkalmazható lenne – írta az MTI.
2010. január 21., 13:29
Karbantartást végeznek a Tubesen működő katonai objektumon, a Honvédelmi Minisztérium a sajtón keresztül kért és kapott engedélyt Pécstől a járművek számára –
jelentette a helyszínről a .
2010. január 21., 13:21
Belső vizsgálatot rendelt el a budapesti rendőrfőkapitány, mert megszökött a házi őrizetből Magyar Róbert, a "fekete sereg" nevű bűnszervezet vezetője. Ha a vizsgálat komoly mulasztást állapít meg, akkor akár az állását is vesztheti a mulasztó - közölte Tóth Gábor vezérőrnagy, budapesti rendőrfőkapitány.
2010. január 21., 13:12
A Gyurcsány Ferenc által létrehozott Nyugdíj és Időskor Kerekasztal jelentése szerint az MSZP-kormány 70 évre akarja emelni a nyugdíjkorhatárt - mondta Iván László, a Fidesz országgyűlési képviselője.
2010. január 21., 11:59
Egy gyermekotthonban, megrontás gyanúja miatt rendelt el nyomozást a hatóság, miután egy magánszemély feljelentést tett a Pécsi Rendőrkapitányságon.
2010. január 21., 11:00
Ma reggel az Egyenlítő TV nyilvánosságra hozott egy hangfelvételt, mely – állításuk szerint – bizonyítja Szijjártó Péter szerepét a Zuschlag-ügyben.
2010. január 21., 10:31
Jelentősen lelassult a közlekedés a havazás miatt csütörtök reggel; a munkagépek folyamatosan tisztítják az utakat - közölte az Útinform az MTI-vel.
2010. január 21., 09:13
Ez most igazi háború lesz, nem a szokásos operett. Tudta mindenki, aki részt vett a BKV-sztrájk előkészítésében, vagy ellenkezőleg: megpróbálta elhárítani, hogy összeomoljon Budapest közlekedése.
2010. január 21., 08:26
Csak krízis idején működik a társadalmi szolidaritás? A 168 Óra stúdiójában Barát József, Jolsvai András, Lampé Ágnes és Pungor András.
2010. január 21., 08:20
A tízévenkénti pihenőév vagy a pedagógiai kultúra megújítása könnyítene inkább a tanárok terhein? Nahalka István oktatáskutatót kérdezi Pásztor Magdolna.
2010. január 21., 08:18
Egy nyugalmazott pedagógus kereste fel a Fidesz orosházi irodáját, ahová eljuttatta az MSZP Idősügyi Hírlevelét. Dr. Ravasz Károlyné később sajtótájékoztatón számolt be arról: nem érti, miért kell az MSZP irodán jelentkeznie, hogy üdülési csekkhez jusson. Hozzátette még: érzése szerint azok akarnak ilyen módon szavazatot vásárolni, akik elvették 13. havi nyugdíját – írta a .
2010. január 21., 07:21
Az APEH ellenőrzése 30 millió forintos adóhiányt tárt fel a 2001-2005 közötti időszakra Zuschlag János vagyonvizsgálatánál. A hatóság ezért további 15 millió forintos bírságot szabott ki a volt szocialista politikusra.
2010. január 21., 06:43
Meghosszabbítja a BKV-bérletek érvényességét a közlekedési vállalat a hat napig tartó sztrájk miatt - tájékoztatta a Független Hírügynökséget a BKV szerdán. Három nappal tovább lesznek érvényesek a kétheti, havi és negyedéves Budapest-bérletek, a HÉV-bérletekre viszont nem vonatkozik a kompenzáció.
2010. január 21., 05:45
Csütörtök estig várhatóan túlnyomóan borult idő lesz, de főként északon, északkeleten felszakadozhat a felhőzet – írta az .
2010. január 21., 04:19
Ha egy rendőr ittasan gázol, még nem kell feltétlenül elveszítenie az állását. De ha öt percet késik, vagy ha lehülyézi a főnökét, akkor bíróság elé kerül és a törvény szerint azonnal ki is rúgják. Egy januártól életbe lépett rendelkezés szerint ugyanis minden szolgálattal kapcsolatos bűncselekménynek automatikusan elbocsátás a következménye – írta a .
2010. január 21., 01:20
A BKV sztrájk mozgatórugóiról ad helyzetképet a 168 Óra ezzel a címmel: Vakvágány. Erről cserélnek eszmét a lap internetes vitafórumának résztvevői is. Sokan a korábbi menedzsmentet hibáztatják, mások a politikusokat. Vita alakult ki arról is, hogy tudniuk kellett-e a szakszervezeteknek a BKV-nál évek óta folyó disznóságokról, vagy nem. Ha tudtak róla, miért hallgattak, illetve igaz-e, hogy a sztrájk vezetőit nagyjából úgy javadalmazzák, mint a cég főnökeit. Erről a témáról szól vezércikkében Mészáros Tamás is, aki úgy látja: Demszky Gábor főpolgármester pontosan tudta, hogy a politikai kármentés kényszere alatt végül kapitulálni fog. Más szempontok szerint is a publicista úgy értékel: ennek a sztrájknak nem kellett volna megtörténnie.
2010. január 20., 20:44
Az MSZP még a választások előtt át szeretné vinni a parlamenten azt a törvényt, amely büntetné a holokauszttagadást Magyarországon. Hack Péter alkotmányjogász szerint nem a korábban megfogalmazott jogszabályt kellene előterjeszteni, hanem annak egy szűkített változatát, amely nem a gyűlölet beszédre koncentrál, hanem kifejezetten a holokauszt tagadására.
2010. január 20., 19:22
Zsákmányszerző lehetőségekkel csábítja a Fidesz a fiatalokat? - Orbán Viktor megbüntette a titok kifecsegőjét