Meghalt Bolla Zsolt

2018. november 23., 14:28

Szerző:

Vietnámi nyaralása alatt, szívelégtelenségben meghalt Bolla Zsolt rádiós szakember, producer, a Bolland Sound & Universe tulajdonosa - írja a Radiosite.

Bolla Zsolt nevéhez fűződik több hazai és külföldi rádiós sikertörténet, sokan a legjobb magyar rádiós menedzsernek tartják.

Pályáját a Magyar Rádióban kezdte hangtechnikusként 1987-ben, majd öt évvel később a Rádió Bridge csapatához csatlakozott. 1999-ben a Danubius Rádió gyártásvezetője lett, 2000-től pedig a Sláger Rádió programigazgatói feladatait látta el. Vezetése alatt a Sláger Rádió Magyarország leghallgatottabb és legsikeresebb rádiójává nőtte ki magát. Az adó megszűnését követően a Juventus Rádiót, később a Neo FM-et segítette szaktudásával. 2016 júliusától a Class FM programtanácsadójaként dolgozott.

Bolla Zsolt a kereskedelmi rádiózás hazai fejlődésének egyik pillére volt. Az 1994-ben alapított Bolland Sound & Universe tulajdonosaként több tucat magyarországi és külföldi rádió arculatáért és programmingjáért felelt, egészen napjainkig. Gyakori résztvevője és előadója volt több neves hazai és nemzetközi rádiós szakmai konferenciának is. 2015-ben a Los Angeles-i székhelyű Benztown rádiós brand support vállalat producerversenyén negyedik lett, az európai indulók között első helyezést ért el.

Magyarországon túl Szerbiában is széles körben ismert és elismert volt. Tanácsadóként részt vett az ország legnagyobb rádiós hálózatának, a Naxi Nacional-nak az építésében, emellett a Szerbiai Rádióállomások Szövetségével (RAB) is együttműködött.