Ezt kevesen gondolták volna Zámbó Jimmyről

Bár Jimmy életében fontos szerepet töltöttek be a szép nők, számára mégis a család volt az első – emlékezett vissza egyik barátja a 10 éve elhunyt énekesre. Ám azt nyilván még első felesége sem tudta, hogy Jimmy életében Háfra Mari mellett volt még egy olyan nő, aki miatt elköltözött otthonról, és néhány hónapig együtt is élt vele – írta a Kiskegyed.

2011. január 4., 09:02

A testvérei azt mondják, Zámbó Jimmy utólag nagyon megbánta, hogy hajdanán elhagyta első feleségét, Veronát. Azt az asszonyt, aki a legnagyobb fiának, Krisztiánnak az édesanyja. A Király a halála napjáig visszajárt az akkor még szintén Csepelen élő első feleségéhez, mivel Verona volt a főbizalmasa, Jimmy a volt feleséggel beszélte meg a legbensőbb gondolatait. Ám azt nyilván még Verona sem tudta, hogy Jimmy életében Háfra Mari mellett volt még egy olyan nő, aki miatt elköltözött otthonról, és néhány hónapig együtt is élt vele.

– Jimmy beleszeretett az egyik vokalistájába. Egy helyes, kedves, barna hajú lány volt, akiért nagyon odavolt. Azt mondta, hogy pont a kedvességével, a szerénységével fogta meg a lány. Még arra is képes volt, hogy elköltözzön a kedvéért otthonról. Azonban ennek a kapcsolatnak sem volt nagy jövője, hiszen Jimmy életében bármilyen fontos szerepet is töltöttek be a szép nők, a család, a gyerekei voltak a legfontosabbak. A gyerekeit senki kedvéért el nem hagyta volna. El sem tudta képzelni, hogy ne éljen együtt a fiaival. Így bármennyire is helyes, kedves volt a vokalista lány, Jimmy egy szép napon visszaköltözött a családjához – mondta a

KiskegyednekJimmy hajdani jó barátja, és halálának a szemtanúja, Hulé Éva.

15:54

A tévhittel ellentétben a térdporcok rendszeres terhelést vagy ráhelyezett erőt igényelnek, hogy egészségesek maradjanak, ám nem mindegy, hogyan állunk neki az erősítésüknek.