A cserkészszövetségnél a romáknak megmondták, hogy sem a hitük, sem a származásuk miatt nem illenek a magyar keresztény cserkészek közé
Van egy iskola Borsodban, amelynek alapítói tíz évvel ezelőtt azt a célt tűzték ki, hogy azokat a gyerekeket is eljuttatják az érettségiig, akikről az állami és a kormány által is kiemelten támogatott egyházi közoktatás lemond. Ezek a diákok magukkal hozzák a generációkon megtörhetetlenül átörökített szegénységet, a kirekesztettséget, amiből az érettségi megszerzése jelenthetné a kiutat. Anélkül ugyanis nem megy. Az érvényesülni tudó, keresett szakmunkásoknak is van érettségijük. Minden statisztikából az olvasható ki, hogy érettségi nélkül az életesélyek sokkal rosszabbak, az még az egészségben töltött évekre, a várható élettartamra is hatással van. Az elmúlt nyolc év oktatáspolitikai fordulatának következményeként azonban a mélyszegénységben élő gyerekeknek az érettségi megszerzése csak álom.
Ebben az ellenszélben próbál a sajókazai Dr. Ámbédkar Iskola talpon maradni, tanulókat toborozni, megtartani és az érettségiig eljuttatni. Az iskola ennek érdekében az összes elérhető integrációs lehetőséget megragadja, hogy a diákok találkozhassanak a gettón kívüli világgal. Tanulóik zöme ugyanis a környék szegregált, cigány általános iskoláiból érkezik, ahol nem találkoztak más társadalmi réteghez tartozó osztálytársakkal.
A szegénység pedig fizikailag is bezárja a gyerekeket: a középiskola megkezdése előtt a legtöbben még a nagyobb borsodi városokig sem jutottak el, nemhogy a fővárosig.
Ezért tartja kiemelten fontosnak az iskola igazgatója, Derdák Tibor, hogy a gyerekeknek a lehető legtöbb olyan programot megszervezze, amelynek során kinyílik számukra egy másik világ: a szegénységen túli. Ilyen integratív együttműködésük van több budapesti középiskolával, határokon túli oktatási intézményekkel is. A kapcsolatoknak köszönhetően az iskolában mindig vannak vendégek a világ minden tájáról.
Néhány éve az iskola lehetőséget látott a Magyar Cserkészszövetségben (MCSSZ) is. A Dr. Ámbédkar Iskola diákjai és pedagógiai munkát segítő kollégái 2014 óta rendszeresen részt vettek a szövetség által szervezett különböző programokon. Az ámbédkaros pedagógusok célja az volt, hogy a cserkészmozgalom náluk is megvethesse a lábát.
„Vendégül láttuk a mozgalom megyei képviselőjét, majd december elején Szerencsen mi ismerkedtünk a cserkészek munkájával, december végén Budakeszin téli portyán jártunk, a Bükkben túráztunk, e hét végén pedig Szokolyán cserkészőrsvezető-képzőn veszünk részt. Célunk, hogy saját cserkészcsapatunk legyen, és a kallódó fiatalokat összefoghassuk” – olvasható az Ámbédkar honlapján. De sokáig nem örülhettek a borsodi roma fiatalok, a magyar cserkészek ugyanis nem kértek belőlük, s az Ámbédkarral alakuló kapcsolatot elvágták.
A fordulópont tavaly, 2017 nyarán történt. A hivatalos cserkészcsapattá szerveződés egyik feltétele, hogy a formálódó társaság tagjai együtt táborozzanak, és a tábor alatt vezetőképzésen is részt vegyenek.
– Ott követtük el a történelmi hibát, hogy befizettük a gyerekeinket a táborba
– idézi fel Derdák Tibor. – Amikor a cserkészeknek leesett, hogy a táborozók között három roma fiatal is lenne, azonnal vissza akarták küldeni a befizetett pénzt, indoklásul pedig összevissza magyarázkodtak.
A befizetett részvételi díjat nem vették vissza, mert tavaly nyáron még abban reménykedtek, hogy majd egy másik táborba elmehetnek, de mindenhonnan ugyanazt az indok nélküli elutasítást kapták: „Ez a tábor bensőséges lesz, csak a mieinknek szerveződik.”
– Ahogy a nyár elrepült – folytatja Derdák Tibor –, világossá vált, hogy
a borsodi cserkészek egyik táborában sem táborozhatnak befizetett pénzükért a roma gyerekek, de még azok az ifjúsági vezetők sem, akik velük dolgoznak.
Az országos vezetőséget hiába kérleltük, hogy a borsodiak helyett vállalják el a gyerekeinket más megyék táboraiban. Kétszer is fogadtak bennünket irodájukban az elmúlt télen, de csak arról beszéltek, hogy sem származásunk, sem hitünk alapján nem illünk a magyar keresztény cserkészek közé. Az integráció fontosságát szép szavakkal ecsetelték, de tettek nem követték a szavakat: mi soha nem találkoztunk roma gyerekekkel vagy roma ifivezetőkkel a borsodi cserkészcsapatokban. Arra próbáltak rábeszélni minket, hogy keressünk magunknak olyan szervezetet, amelynek szervezeti kultúrájába jobban beleférünk. Még szerencse, hogy a francia cserkészek a segítségünkre siettek, és tavaly nyáron cserkésztábort szerveztek Sajókazára. A francia ifivezetők felavatott cserkészsegédtisztek, így nyaranta arra az időre mi is cserkészek lehetünk egy kicsit. Máskor nem, mert
a cserkész név használatát közben megtagadta tőlünk a Magyar Cserkészszövetség, arra hivatkozva, hogy honlapunkon hírt adtunk a meghiúsult Borsod megyei táborozásról.
Többször gondoltunk arra is, hogy valamelyik külföldi csapathoz fordulunk, ahol talán szívesebben fogadnak bennünket. Szlovákiai roma barátaink két évvel ezelőtt részt is vettek egy uniós pályázatból megvalósult itteni cserkészképzésen, majd elmentek a helyi magyar cserkészcsapathoz, de durva elutasításban volt részük. Tavaly ősszel Erdélyben próbálkoztunk. Cserkészfelszereléseket rendeltünk a gyermekeinknek a romániai magyar cserkészszövetségnél, és be is fizettük érte a pénzt. A felszerelések azonban nem érkeztek meg. Talán ők is tehertételnek éreztek minket. A franciák viszont az idén is jönnek. Talán azért, mert ők nem állnak közvetlen szervezeti kapcsolatban a Magyar Cserkészszövetséggel, mint a határon túli magyarok?
Nemrégiben a Magyar Cserkészszövetség azért került a figyelem középpontjába, mert a szervezetet Orbán Viktor miniszterelnök is meglátogatta a Teleki–Tisza-kastély felújítását követő avatón. (Az épületet és a parkot 2013-ban kapta meg a cserkészszövetség, és a kormány biztosította a felújításhoz szükséges 2,5 milliárd forintot.) A miniszterelnök a kastélyátadáson azt mondta: „Az épület nem ajándék, hanem lehetőség a cserkészszövetség kiteljesedésére, közösségépítésre.”
Mi is éppen a miniszterelnök által hangsúlyozott közösségépítéssel kapcsolatban fordultunk a cserkészszövetséghez. A közösségépítés és -fejlesztés régóta kiemelt célja a nemzetközi cserkészetnek is. A magyar szövetség erre a munkára nemcsak a magyar államtól, hanem az Európai Uniótól is kapott támogatást. A honlapjukon is olvasható információ szerint 2013 áprilisában indították el a TÁMOP-5.2.8-12/1-2013-0001 Kisközösségi ifjúságnevelés támogatása című kiemelt projektet, amelyhez az európai adófizetők egymilliárd forinttal járultak hozzá. Az uniós pályázat egyik célkitűzése itt is a közösségépítés volt, illetve azon belül megfogalmazódott egy speciális cél is, a hátrányos helyzetű gyerekek bevonása a cserkészközösségek életébe. A projekt célcsoportjáról a pályázat ezt írja:
„6–25 éves gyermekek, fiatalok, kiemelten azok, akik működő ifjúsági kisközösségbe való bekapcsolódás lehetőségének szempontjából hátrányos helyzetűek (hátrányos helyzetűnek számít az a gyermek/fiatal, aki olyan településen él, ahol nincsen lehetősége meglévő és működő gyermek- és ifjúsági közösséghez kapcsolódni).” Mi úgy értelmezzük, hogy ennek a pályázatnak kiemelt célcsoportja éppen a sajókazai roma iskolások csapata lehetne, amelytől viszont megtagadták ezt a lehetőséget.
A cserkészszövetségtől azt kérdeztük, hogy az elmúlt években hány roma cserkészvezetőt és közösségszervezőt neveltek ki. Arra is rákérdeztünk, hány hátrányos helyzetű és/vagy roma gyereket sikerült a közösségi programokba és táboroztatásba országszerte bevonni. Erre azért is voltunk kíváncsiak, mert a cserkészek honlapján az is olvasható, hogy a 2014 nyarán indított és azóta is folyamatosan zajló országjáró rendezvényeiken az ország több hátrányos helyzetű településén jelentek meg programjaikkal,
amelyekkel a helyi közösségi életet kívánják fellendíteni. Felmerül a kérdés: alakult-e az elmúlt években hátrányos helyzetű, roma cserkészcsapat e munka hatására, illetve az MCSSZ elősegítette-e ilyen cserkészcsapat megalakulását?
Válaszukat változtatás nélkül közöljük.
„A Magyar Cserkészszövetség ifjúságnevelő, önkéntes munkáját 1912 óta – néha illegalitásban vagy emigrációban – folyamatosan végzi, az alapítók eredeti szándéka szerint.
A Magyar Cserkészszövetség értékközpontú szervezet: az integrált nevelésben hisz és tevékenységét is ennek megfelelően végzi. Ezért nem tartja nyilván sem a tagok, sem a vezetők nemzetiségi/etnikai vagy hátrányos helyzetre vonatkozó hovatartozását.
Ugyanakkor az említett pályázati konstrukció E1 pontja szerint: hátrányos helyzetűnek számít az a gyermek/fiatal, aki olyan településen – Budapesten kerületben – él, amelyben 2013. január 01-én nincs a Kedvezményezett hálózatába tartozó, alapszabálya szerint működő, aktív ifjúsági kisközösség. A Magyar Cserkészszövetség ennek megfelelően bonyolította le a projekt tevékenységeit, azaz olyan településeken segítette csapatok fejlődését, ahol nem működött korábban aktív ifjúsági kisközösség, hogy önkéntes alapú és társadalmi felelősségvállalást erősítő kisközösségeket erősítsen, továbbiakat létrehozzon. Ennek megfelelően a projektidőszakban, azaz 2013.04.01-2015.12.31 között 24 új csapat alakult, és a Szövetség – a hátrányos helyzetre vonatkozó szempontok szerint – 3760 fő számára teremtett lehetőséget a kisközösségi lét megismerésére. Ez a folyamat azóta is zajlik, és további csapatok jöttek létre a közösségfejlesztés hatására. Ezen csapatok megfelelnek a fenti kritériumoknak, melyek között 7 olyan csapat is alakult a projektidőszak alatt, amelyek a 105/2015 (IV.23) Kormányrendelet 1§. szerinti ún. kedvezményezett településeken találhatóak, ami az összes csapat vonatkozásában 29,1 százalékot jelent. Vagyis a létrejött közösségek mindegyike a pályázati feltétel szerinti környezetben jött létre, de ha szigorúbb szempontokat veszünk figyelembe, akkor is a csapatok közel harmada jött létre a kormányrendeletnek megfelelő kedvezményezetti településen. Emellett a Magyar Cserkészszövetség támogat és bátorít minden ifjúsággal és gyermekekkel kapcsolatos fejlesztő munkát, és szívesen vesz részt párbeszédben, közös gondolkodásban vagy tudásmegosztásban bármilyen olyan szervezettel, aki szintén ezen a területen tevékenykedik.”
Ezek után újra feltettük a kérdést: az MCSSZ-nek van-e olyan specifikus programja, amely kifejezetten a hátrányos helyzetű romákra irányul? Ilyen programja ugyanis sok szervezetnek van, hogy csak egyetlen példát említsünk, ilyen a Magyar Katolikus Egyház cigánypasztorációja.
„A Krisztustól az Egyházra bízott küldetés arra irányul, hogy minden embert elvezessen Krisztus hitére, szabadságára és békéjére (…) a küldetésnek ez az egyetemessége arra ösztönzi az Egyházat, hogy megpróbálja elérni még a földrajzilag legtávolabb élőket is (…) a cigányok jó része ezen emberek közé sorolható. Évszázadok óta keresztény hagyományokkal rendelkező vidékeken élnek, de gyakran peremre szorítva. Szenvedés, diszkrimináció, gyakran üldözés bélyegzi meg életüket, mégsem váltak soha Istentől elhagyatottakká (…)” – tudjuk meg a cigánypasztoráció irányelveinek előszavából.
De ehhez hasonló programja az MCSSZ-nek nincs.
Mint a 168 Órának küldött válaszukban írják, az MCSSZ „az integrált nevelésben hisz, és tevékenységét is ennek megfelelően végzi. Ezért nem tartja nyilván sem a tagok, sem a vezetők nemzetiségi/etnikai vagy hátrányos helyzetre vonatkozó hovatartozását. Programjaink pedig mindenki számára nyitottak, aki elfogadja a cserkészet értékeit.”
Mindenki számára azért mégsem: a sajókazai roma fiataloktól megtagadták a cserkészcsapattá alakulás lehetőségét. Ennek fényében nem vehető komolyan az a mondatuk, hogy hisznek az integrált nevelésben.
Cikkünkre a cserkészszövetség cáfolatnak szánt közleményben reagált. Erről bővebben itt írtunk.
