Az 50%-os kedvezménnyel rengeteg helyen élhetnek a diákok.
Idén sok balatoni strandon emeltek árat, azonban ezzel a módszerrel még lehet ingyen fürdőzni.
Nagy Feró is reagált Azahriah pár nappal korábbi posztjára, amiben az énekes véglényeknek nevezte a Fidesz szavazóit.
A nyári forróságért rajongók továbbra is örülhetnek, de enyhül az időjárás, a hét közepén lesz egy kis tavasz is.
Egy új szabályozás miatt, jelentősen megdrágulhatnak a fapados légitársaságoknál vásárolt repülőjegyek.
2009. szeptember 30., 13:40
Az MSZP szerint Orbán Viktornak, a Fidesz elnökének a saját háza táján kellene szétnéznie, mielőtt az offshore cégeket ostorozza - mondta Török Zsolt, az MSZP országgyűlési képviselője szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.
2009. szeptember 30., 13:22
Az „új influenzának” becézett betegség kórokozójáról szeptember 11-én – több kereskedelmi csatornán is – egy virológus szakember a következőket nyilatkozta: „Ez a vírus nagyon tud valamit, amit mi nem. Következésképpen: amíg mind a tízmillió magyart át nem fertőzi, ami két-három évbe is telhet, addig itt lesz körünkben ez a rusnya állat.”
2009. szeptember 30., 13:12
A Fidesz szerint a szocialisták a devizahitellel rendelkező, nehéz helyzetbe került családok helyett a bankok pártjára álltak.
2009. szeptember 30., 12:38
A barátok, a tisztelők csütörtökön 15 órától róhatják le kegyeletüket Bujtor István sírjánál Balatonszemesen; a színész-rendezőt, a veszprémi Petőfi Színház igazgatóját aznap 13 órakor szűk családi körben helyezik örök nyugalomra - tájékoztatta a teátrum sajtófőnöke az MTI-t.
2009. szeptember 30., 12:21
Nem korrekt a jelenlegi kormányon számon kérni azt, amit joggal lehetett volna elvárni kétszer négy év alatt az MSZP–SZDSZ-koalíciótól – állítja a volt pénzügyminiszter. Szerinte Bajnainak nem szabad vállalnia a szocialisták miniszterelnök-jelöltségét. Beszél emellett a költségvetés kockázatairól, a kormányfő és az ország még kijátszható lapjairól. KRUG EMÍLIA interjúja.
2009. szeptember 30., 11:49
Rengeteg ártalmas tévhit kering a H1N1 védőoltásról, némelyik egészen extrém dr. Schäffer Károly regionális tisztifőorvos véleménye szerint – írta a Beol.hu Békés megyei hírportál..
2009. szeptember 30., 10:38
Sólyom László szerint nem pártpolitikai nyilatkozatot tett, amikor a sydneyi főkonzulátus bezárása ellen szólt. Sólyom László reményét fejezte ki kedden, hogy újra meg fog nyílni a sydneyi magyar főkonzulátus, amelynek bezárásáról a kormány döntött – adta hírül az MR1 - Kossuth Rádió.
2009. szeptember 30., 10:08
A kedd délelőtti szegedi tárgyaláson három tanút hallgattak ki. P. József tagadott és új verzióval állt elő. Az ügyben október 6-án hirdetnek ítéletet – írta a Delmagyar.hu.
2009. szeptember 30., 09:33
Génkezelt, az Európai Unióban egyelőre nem engedélyezett lenmagot is tartalmazó élelmiszerek érkeztek több uniós tagállamba Kanadából - jelentette be az Európai Bizottság Brüsszelben.
2009. szeptember 30., 09:11
Katona Béla, az Országgyűlés elnöke szerint a Fidesz megszólalásai rendre rontják hazánk kockázati megítélését – írta a Heol.hu..
2009. szeptember 30., 07:36
Az RTL Klub és TV 2 a minap közösen úgy döntött: a német tévétársaságok önkéntes magatartási kódexét használják délutáni talk-show-ikhoz. A jövőben tehát nincs verekedés, durva káromkodás, és „kiskorú személyek súlyosan negatív kontextusban” nem szerepelhetnek. A miértről az ORTT elnökét LAMPÉ ÁGNES kérdezte.
2009. szeptember 30., 07:08
Nyilvántartásba vétel céljára fénykép készült a Jobbik egri elnökéről, ujjlenyomatot is vettek tőle egy feljelentés nyomán – írta a Heol.hu Heves megyei hírportál.
2009. szeptember 30., 04:31
Antiszemita inzultus érte Székhelyi József színművészt, a Szegedi Nemzeti Színház korábbi direktorát szombat este a Virág cukrászda teraszán, ahol felolvasóestet tartott. A jelenlévő közönség egyértelműen elítélte a botrányokozót – írta a Delmagyar.hu.
2009. szeptember 29., 22:30
Bujtor István színész-rendezőt, a veszprémi színház igazgatóját csütörtökön helyezik végső nyugalomra Balatonszemesen; testvére, Latinovits Zoltán sírhelyével szemben, a lélekharang tövében nyugszik majd - adta hírül kedden a Somogy Televízió internetes lapja.