Védőoltás?
Az „új influenzának” becézett betegség kórokozójáról szeptember 11-én – több kereskedelmi csatornán is – egy virológus szakember a következőket nyilatkozta: „Ez a vírus nagyon tud valamit, amit mi nem. Következésképpen: amíg mind a tízmillió magyart át nem fertőzi, ami két-három évbe is telhet, addig itt lesz körünkben ez a rusnya állat.”
Azt is mondta, hogy ez a vírus, amely napjainkban végzi alattomos munkáját, már nem az a vírus, amelyik hónapokkal ezelőtt Mexikóból indult világhódító útjára.
Hát mit mondjon az ember a fentieket hallván? Évek óta hangoztatom, hogy eleddig sehol a világon tudományosan nem bizonyított, hogy az influenza elleni védőoltások hatásosak, a beoltottakat megvédik.
Az említett vírustudós is ezt támasztja alá. Hiszen ha mindenki meg fogja kapni a kórt (a beoltottak is), akkor tessék mondani, ez a koldusszegény ország miért költ milliárdokat az influenza elleni oltóanyagra?
Különös tekintettel arra, hogy a vakcina abból a törzsanyagból készül, amelyet hónapokkal ezelőtt a WHO bocsátott rendelkezésünkre, tehát még ha valóban lenne is védőhatása az oltásnak, nem lehet, mert a fent említett vírus legyengített változatát fecskendezik be, miközben ma már (mondta a virológus) egy teljesen más törzs (mutáció) van „forgalomban”, és támadja meg szervezetünket. Így a védőoltás hatására képződött ellenanyag ezen új változat ellen teljesen hatástalan.
Mindabban, amiket az új influenza kapcsán a média közvetít, az a káros és tisztességtelen, hogy hamis biztonságérzetet kelt. Optimista előrejelzés: a beoltottak 90 százalékát megvédi. Ez nem igaz. Semmi bizonyíték nincs rá, amint arra sem, hogy „semmi káros mellékhatása nincs”. Ellenkezőjét csak hónapok, évek múlva lehetne bizonyítani, nem pedig pár héttel a próbaoltások után, mint ahogy ez történik napjainkban.
A védőoltásokkal kapcsolatos hivatalos nézeteket pedig revideálásra ajánlom. Akkor is, ha az egész világ esküszik a vakcináció áldásos voltára.
Ne feledjük: óriási pénzösszegekről, profitról van szó. És a háttérben a Big Pharma (a gigantikus gyógyszergyártók) munkálkodnak keményen.
Megtiszteltetésnek venném, ha valaki vitába szállna a fentiekkel, s mindenekelőtt a következő kérdésekre adna választ (ÁNTSZ előnyben):
1. Biztonságos-e a rövidesen több millió embernek beadandó védőoltás?
2. Megfelelően tesztelték-e semleges tesztelők?
3. Azt a vakcinát tesztelték-e, amit majd beadni szándékoznak nekünk?
4. Valóban olyan veszélyes a vírus okozta megbetegedés, hogy indokolja a nem veszélytelen tömeges immunizálást?
Dr. Király Gábor
orvos
Detk