A jövő évtől kötelező lesz a szerves hulladék gyűjtése

2024-től egy uniós szabályozás értelmében kötelező lesz összegyűjteni a szerves hulladékot. Ám téved, aki azt hiszi, hogy a komposztálás kimerül ennyiben. A részletekről a Humusz Szövetség elnöke beszélt a Jazzy Rádió Greenclass Rovat című műsorában.

2023. július 5., 13:57

Szerző:

A kerti zöldhulladék kezelésével kapcsolatban jelenleg nincs érvényben hazai szabályozás, mindössze az összegyűjtésére adott a lehetőség, annak elszállítására, illetve tilos elégetni – közölte Urbán Csilla. A teljes beszélgetést meghallgathatja a Jazzy honlapján.

„Otthon, házilag lehet komposztálni, de nem kötelező. Az uniós rendelkezés azonban mindenkire vonatkozik majd: magánszemélyre, étteremre, feldolgozóüzemre egyaránt, még ha ezek különböző profillal is működnek. A szabályozás ugyanis magára a biohulladékra tér ki, és ez a fogalom széles területet érint.”

Ez a szerves hulladék pedig nem csak a háztartásokba képződik, hanem akár a parkokban, a vendéglátóhelyeken és számos egyéb helyszínen előfordul.

A tervezet szerint több lehetőség is lesz a biohulladék kezelésére, nyilván környezetbarát módon és egyúttal optimális gazdasági szempont szerint. Urbán Csilla szerint a kisháztartásokban a legjobb, ha valakinek van rá ideje otthon vagy a társasháznak van kertje, akkor ott helyben komposztálhatnak.

„Praktikus megoldás az is, ha egy külön kis vödörben, akár egy ilyen nagyobb tejfölös bödönbe, bármiben ezt külön lehet gyűjteni, nem kell feltétlenül zacskózni sőt, az a legjobb, ha ezt elkerüljük, és időnként akár egyébként elképzelhetetlen saját technikát beviszünk a saját komposztereinkbe.”

Ez persze a nagyvárosokban, sűrűn lakott épületekben nehezen kivitelezhető, de egyre elterjedtebb a közösségi komposztálás lehetősége, már Budapesten is rengeteg ilyen pont alakult, ahova leszállítható a szerves hulladék. „Hosszú távon az a terv és a cél, hogy mint a csomagolású hulladékokra, ezekre is telepítsenek saját gyűjtőszigeteket.”

Egyelőre azonban, ahhoz képest, hogy mindezt 2024-től már kötelező jelleggel kell kezelni, igen kevés jelét látni, kampányjellegről pillanatnyilag szó sincs – erősítette meg sajnálattal a Humusz Szövetség elnöke.

Egyelőre társadalmi egyeztetés alatt áll egy biohulladékos rendelet, a jelenlegi elavult rendeletet pedig hatályon kívül helyezik. A hulladékgazdálkodási rendszeren belül jelentős változások várhatóak – tette hozzá.

Az, hogy ez 2024-től már el tud-e indulni, megvalósulhat-e például akár a háztól-házig menő gyűjtés, az egyelőre kérdés. Szerencsére egyre többen komposztálnak otthon, amivel kapcsolatban tévhitként értékeli, hogy büdös lenne vagy belső gyulladást okozhat a gázképződése.

„A szerves hulladék a vegyes kukában kezd büdösödni, ha nincs megfelelő átmozgató levegő.  Ami a házi komposztálást illeti, ott jogszabály írja elő, hogy csak növényi eredetű szerves hulladékot lehet komposztálni, nem keverhető ételmaradékkal és hasonlókkal.”

A házhoz menő gyűjtés keretében ipari komposzttelepekre vagy biogáz üzemekbe fogják felvinni a hulladékot, ahol nyugodtan le lehet komposztálni. Kiemelte, hogy a házi komposztálást is lehet jól meg rosszul csinálni. ”A komposztálásnak az a lényege, hogy oxigéndús környezetben megvédje a lebomlás kellemetlen hatásaitól a környezetet. Persze ennek is lehet egy sajátos szaga, e hasonlóval találkozunk az erdőkben is.”

Ez történik a biogáz üzemekben is, csak ott már megfelelő technikával kezelik a termelődő anyagot és energetikailag hasznosítják  mondta el Urbán Csilla, a Humusz Szövetség elnöke a Jazzy Rádió Greenclass Rovat című műsorában.

(Kiemelt kép: egy vietnámi gazda gépesített szalmakomposztálási módszerrel műtrágyát kever a termőföldjébe Can Tho-ban 2023. február 27-én.  Fotó: Nhac NGUYEN / AF)