Kétmillió fa elültetésére készülnek

Idén erdősítésre és kétmillió fa elültetésére készül a 10 millió fa kezdeményezés. A projekt alapítója, Bojár Iván beszélt terveikről a Jazzy Business Class című műsorában. 

2023. szeptember 6., 13:42

Szerző:

Mindenek előtt erdősíthető földterületre van szüksége a projektnek. A 10 millió fa kezdeményezés célja, szakszerűen elültetessen 10 millió fát Magyarországon és azon is túl. Eddig főleg városok belterületein vagy kisebb falvakban ültettek fákat és cserjéket – azonban ezek bonyolultabb ültetések. Most azonban az erdősítés felé kacsintgatnak, ez pedig sokkal szaporább.

A tervezett két millió fa elültetéséhez nagyjából 250 hektárnyi területre van szükségük.

Bojár Iván szerint 20-30 év múlva fog leesni mindenkinek a 20 filléres, egyrészt az Európai Unió is olyan iniciatívákat fogalmazott meg, amelyek következtében a vállalatoknak a környezetvédelmi állapotok visszaállításába sokkal intenzívebben kell bekapcsolódniuk, és terveik szerint az Európai Uniót 2050-ig zéró karbon állapotára akarják hozni. Hozzátette, hogy szerinte az egyetlen üzleti alapon értelmezhető szén-dioxid megkötő technológia az erdősítés. 

A beszélgetés teljes terjedelmében a Jazzy honlapján hallgatható: 

(Kiemelt képünkön egy természetjáró sétál egy turistaúton a Pilisi parkerdő Hűvösvölgyi részén. Fotó: MTVA/Bizományosi: Róka László)

 

 

Május 22-e minden évben a Nemzetközi Biodiverzitás Napja, amely az élővilág sokféleségére, vagyis a biodiverzitásra és az azt fenyegető veszélyekre irányítja a figyelmet. 1992-ben ezen a napon fogadták el a Biológiai Sokféleség Egyezmény végleges szövegét az ENSZ Környezeti Programjának Nairobiban tartott konferenciáján.