Vízműcsata: Páva leváltaná a vezetőket

2009. október 28., 05:14

2009. október 27. 13:45 , Legutóbb frissítve: 2009. október 27. 19:35 Cseri László
Pécs | A pécsi önkormányzat kezdeményezi a Pécsi Vízmű menedzsmentjének visszahívását ezért rendkívüli közgyűlést hívnak össze a cégnél. A Vízmű visszautasította a polgármester vádjait és közölték: Páva Zsolt távolmaradása miatt éppen ma hiúsult meg a közgyűlés.

Az önkormányzat kezdeményezi a Vízmű menedzsmentjének visszahívását, mert alapos a gyanú a gazdasági bűncselekmények elkövetésére. Mindezt Páva Zsolt polgármester jelentette be sajtótájékoztatóján. Szólt arról is, hogy a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság gazdaságvédelmi osztálya elrendelte a nyomozást az ügyben.

Dr. Szabó Iván ügyvéd beszélt arról, hogy a Vízmű által létrehozott Aquainvest Kft.-n keresztül számos kétes pénzügyi tranzakciót hajtottak végre, melyekről nem tájékoztatták sem az önkormányzatot, sem a város által megbízott képviselőket. Pedig az ügyletek pénzügyi felelőssége a Vízműé, következésképpen annak többségi tulajdonosáé, az önkormányzaté.

Dr. Szabó elmondta, hogy a legutóbbi sajtótájékoztatón már bejelentett 900 millió forintos váltótartozás mellett újabb, a Vízmű által kibocsátott, és az igazgatóság és a többségi tulajdonos önkormányzat előtt eltitkolt váltóügyletekre derült fény. Előkerült egy 250 és egy 150 milliós úgynevezett komfortlevél, vagyis ilyen értékű kötelezettségvállalás leányvállalatok hitelére, továbbá egy 250 milliós váltó az Aquainvest részére. Kiderült az is, tette hozzá, hogy nem a 900 milliós váltó a legmagasabb összegű, létezik annál nagyobb is, de erről pontos tájékoztatást a jövő héten tudnak beszerezni. Szabó Iván szerint, ha bebizonyosodik, hogy a Vízmű közgyűlése nem járult hozzá a váltó kibocsátásához, akkor a váltójogi szabályokról szóló rendelet szerint az aláírókat, köztük Nyirati István vezérigazgatót, személyesen terhelheti a felelősség, és nekik kell visszafizetni a pénzt.

A Vízmű állásfoglalást adott ki, amelyben visszautasítja a város által felhozott vádakat. Lejárató rágalomhadjáratról van szó, állítják, amely az egész vállalat ellen irányul, s célja nem más, mint annak ellehetetlenítése. Szóvá teszik azt is, hogy Páva Zsolt kifejezett kérésére ült volna össze kedden 13 órakor a Vízmű közgyűlése, ám számukra érthetetlen módon a polgármester a közgyűlés előre meghirdetett időpontjában sajtótájékoztatót tartott. Mindezek után furcsának találják, hogy rendkívüli közgyűlés összehívását kezdeményezi a polgármester.