Világvége

Fekszem az ágyon, fáradt vagyok, de nyugtalan is, folyton nyugtalan. Mintha befejezetlen munkám lenne. Olyan munka, amit el sem kezdtem. Vagy nem tudok róla, hogy hozzáfogtam volna. Hallgatom a saját fülzúgásomat, a soha el nem hallgató kiscsengőt, ami arra sürget, fogj hozzá, csináld meg, folytasd, rajta! Be kell kapcsolnom a rádiót vagy a tévét, hogy elnyomja a zúgást, ami már évek óta ott van, csak most lettem igazán figyelmes rá. Gyönge frekvencia, de magas, és teljes csöndben zavarja az ellazulást és a koncentrációt. Szóval sem ellazulni, sem koncentrálni nem tudok. És ez a két dolog szükséges ahhoz, hogy itt és most éljem át mindazt, aminek ki vagyok téve, vagy kiteszem saját magam. Olyan érzés ez, mintha folyton becsöngetnének, sürgetnének, pedig az egyik valódi oka a fülzúgásnak a teljes kimerültség. Szóval fáradt vagyok, de nyugtalan is, folyton nyugtalan.


A beavatottak azt mondják, az efajta élmények nagyon jellegzetesek egy oly korban, amikor ujjunk hegyével már a világvégét érjük, bár még két lábbal ebben a világban állunk. Már aki tud állni. Az is jellemző erre a korra, hogy egyre nehezebb lesz a lábunkon megállni. A materiás világ radikálisan átalakul. Erre mondják azt, hogy kicsúszik a lábunk alól a talaj. És ez bármelyik pillanatban megtörténhetik. Például az ember sorban áll a postán, és egyszer csak azt érzi, kicsúszik a lába alól a talaj, elveszíti a realitásérzékét, és a következő pillanatban már padlót fog, és csak azt érzi, forog vele az egész világ. Majd csak arra emlékszik, hogy pár ember áll körülötte, és aggodalmas kifejezéssel az arcukon a hogyléte felől érdeklődnek.

A beavatottak azt is mondják, hogy figyeljünk oda, hogy ilyen helyzetekben ne kapjunk pánikot, hagyjuk, ha szédülünk, essünk össze, üljünk vagy feküdjünk le a padlóra. Onnan tovább már nem eshetünk. De mi van, ha a padló is egyszer átalakul valami mássá, például hullámzó vízzé vagy hömpölygő lávafolyammá. Ezt nem tudhatjuk. Megeshet, hogy a materiális világ hirtelen akkora átalakuláson megy keresztül, hogy az anyagból az antianyagba kerülünk. Ott pedig – emlékezetem szerint – én még nem voltam. Milyen lehet vajon? Antiszédülök, antifáradt vagyok, és antiaggódom amiatt, hogy antitudom, ez itt az antivilág. Minden teljes fordulatot vesz, háromszázhatvan fokban elfordul a saját tengelye körül. Magam árnyéka leszek. És ez az árnyék tovább reszket. S a halk búgás sem hagy alább. A hang ugyanaz, pedig a szilárd valóság, a fények és az anyag antifény és antianyag lett. De – meglepetésemre – a hang még ide is elkísér, mint a teljes kimerültség el nem téveszthető jele.

A beavatottak ennek a hangnak a frekvenciáját meg tudják változtatni: lentebb vagy fentebb hangolják. Ezzel stimulálják az agyhullámokat, így egyik tudatállapotból a másikba jutnak. A mélyebb frekvenciákon hosszú utazásokat lehet tenni, a magasabbakon egyszer csak a hang átalakul fájdalommá, majd a fizikai test felbomlik és hanghullám lesz. A monoton ismétlődés is kapukat nyithat meg, majd beleeshetünk egy féreglyukba, aminek kanyargós és sötét alagútján keresztül az antivilágba érkezünk ismét.


A beavatottak szerint azért kell ezeket az utazásokat és transzformációkat gyakorolnunk, mert a világ végén pont ilyen átalakuláson megy keresztül a világ, és ahhoz, hogy az ember akkor ne essen pánikba – vagyis ott és akkor képes legyen azt átélni a maga valóságában –, gyakorlatra kell szert tennünk. Talán ez a folyton, még álmomban is kikapcsolhatatlan fülzúgás erre figyelmeztet. Hogy ez nem a kimerültség, hanem egyfajta tudatosság jele. Mármint hogy mostanra vált tudatossá bennem a hang, ami mindig is ott volt, és eztán sose tudom elhallgattatni. Nem kell aggodalmaskodni vagy pánikba esni miatta. A Hang csak fokozódni fog, ahogy közelítünk a világ vége felé, és elkerülhetetlenné válik mindenki számára, hogy megtapasztalja ott és akkor, hogy csúszik ki a lábunk alól a talaj, hogy szédülünk el, hogy fodunk padlót mindannyian. És csak azt érezzük, forog vele az egész világ velünk.

Majd csak arra emlékszik, hogy pár angyal áll körülöttünk, kedves kifejezéssel az arcukon a hogylétük felől érdeklődnek. A beavatottak azt is mondják, hogy figyeljünk oda, hogy ilyen helyzetekben ne kapjunk pánikot, hagyjuk, ha szédülünk, essünk össze, üljünk vagy feküdjünk le a padlóra. Az angyalok antivilágánál tovább már nem eshetünk.

Fotó: