Valaha óriások kóboroltak ezen a földrészen
Gyapjas mamutok (Mammuthus primigenius) maradványaira bukkantak Dél-Spanyolországban; a lelet arról tanúskodik, hogy az utolsó jégkorszak sokkal délebbre éreztette hatását, mint korábban vélelmezték.
A Madridi Egyetem és a Rotterdami Természettudományi Múzeum kutatói a leletről a Palaeogeography, Palaeoclimatology, Palaeoecology című szaklapban számoltak be.
Legkevesebb négy felnőtt egyed maradványait találták meg a mocsártőzegben Padul városa közelében, a mamutok a radiokarbonos kormeghatározás alapján 35.000-27.000 évvel ezelőtt éltek.
Eddig a legdélebbi európai mamutleletre Spanyolországban, a 40-ik északi szélességi fokon találták. Az új fosszíliák több mint 300 kilométerre délebbre kerültek elő, ami azt mutatja, hogy a füves sztyeppék sokkal délebbre nyúltak, mint eddig hitték a tudósok.
Nem véletlenül
"Az általunk talált csontvázak nem elkóborolt mamutok földi maradványai, amelyek véletlenül keveredtek ennyire délre. Ezek az állatok állandó jelleggel ezen a tájon éltek" - magyarázta Diego Alvarez-LAo, az Oviedó-i Egyetem paleontológusa.
E vélekedést támasztják alá talajfúrási adatok, amelyek szerint egykoron sztyeppi növényzet borította a térséget.
A kutatók szerint a gyapjas óriások akkor vették az irányt Dél felé, amikor a mamutok hasonló mozgása volt megfigyelhető Kelet-Kínában, Japán északi részén és Kamcsatkán. Ez a vándorlás az atlanti-térség észak-keleti és a csendes-óceáni régió észak-nyugati részén bekövetkezett éghajlatváltozással volt összefüggésben.
Mamutok maradványait Grúzia területén is találtak.
A globális felmelegedés ölte meg őket?
A gyapjas mamutok a pleisztocénben, mintegy 135.000 évvel ezelőtt jelentek meg és az utolsó jégkorszak (Würm) végéig éltek Eurázsia és Észak-Amerika akkoriban jéggel borított tájain. Mintegy tízezer évvel ezelőtt tűntek el a Föld színéről - egyes tudósok pusztulásukért a globális felmelegedést okolják, amely megfosztotta a mamutokat élelemforrásaiktól. Más feltételezések szerint az ember felelős eltűnésükért.
A mamutok magassága elérte a 4,2 métert, tömegük 6-8 tonna között mozgott, testüket barna, bozontos szőrzet védte a hideg ellen, amely két rétegből állt: a körülbelül 50 centiméter hosszú durva fedőszőrzet alatt egy finomabb hőszigetelő szőrréteg is védte az állatokat a kihűléstől. Fülük hatod akkora volt mint a mai afrikai elefánté, ezzel csökkenthették a hőveszteséget. Fogazatuk is alkalmazkodott a durvább tundrai növényzethez: barázdáltabb és magasabb koronája volt, mint a mai elefántoknak. Erősen görbült agyaruk hossza - a görbület mentén - elérte az 5 métert. A ma elefántokhoz hasonlóan valószínűleg családokban járhatták a tundrát.
