Újabb robotsebész állt munkába a Semmelweis Egyetemen, Csák János dícsérte a kormányát

Negyedik generációs Da Vinci Xi robotsebészeti eszközt adott át a Semmelweis Egyetemen szombaton a kulturális és innovációs miniszter.

2022. június 25., 11:38

Szerző:

Csák János emlékeztetett: egy hónapja iktatták be az új kormányt, amelynek egyik legfőbb célja a magyarok biztonsága, ehhez pedig szükséges a kiszámíthatóan rendelkezésre álló infrastruktúra. A most átadott sebészeti robot az egyik legfrissebb példája annak, hogy a magyar orvosok és a magyar egyetemek oktatni és gyógyítani is képesek. 

Csák János úgy fogalmazott, hogy a Semmelweis az ország egyik élen járó egyeteme mind a hallgatók száma, mind a tudományos és oktatási tevékenység terén. Ez az az egyetem, amely az alapítványi átalakulás után a legnagyobb ugrást hajtotta végre a ranglistákon, bizonyos szakterületeken már benne van az első százban. Ehhez az kellett, hogy a kormányzat egy stratégiai döntéssel létrehozza az alapítványi kuratóriumokat, megadja a felhatalmazásokat, valamint hogy a kuratórium és az egyetem vezetői képesek legyenek közösen irányt szabni az intézménynek.

A kormány mindehhez a finanszírozást is vállalja,

az új felsőoktatási struktúra létrehozásával két és félszeresére növelte az egyetemek támogatását 

– emlékeztetett Csák János.

Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora köszönetet mondott a kormánynak, amiért a robotsebészetet bevezethette az oktatás, a kutatás, az innováció és a betegellátás mindennapjaiba. Kiemelte, hogy a most átadott, negyedik generációs Da Vinci Xi robottal nemcsak világszínvonalú műtéteket tudnak elvégezni, hanem a hallgatókat képezni is. Ez az eszköz a legmodernebbnek számít a világon; egyaránt alkalmazható a nőgyógyászatban és az urológiai ellátásban, a hasi sebészetben és az onkológiában.

A Kulturális és Innovációs Minisztérium háttéranyaga szerint a Da Vinci Xi sebészeti robot 2021 augusztusában érkezett a Semmelweis Egyetemre kétnapos bemutatkozásra, kilenc hónappal később pedig már munkába állt a sebészeti, transzplantációs és gasztroenterológiai klinikán az egyetem saját berendezése, amellyel május 24-én hajtották végre az első műtétet. A klinikán az új eszközt évente mintegy négyszáz alkalommal használják majd az általános sebészeti műtétek mellett nőgyógyászati, urológiai, fül-orr-gégészeti beavatkozásokban is, NEAK által finanszírozott formában. Az 5,55 milliárd forintos kormányzati és uniós támogatásból megvalósult beruházás célja, hogy a Semmelweis Egyetemen a robotsebészet teljes spektrumát gyakorolni, kutatni és oktatni tudják.

(Kiemelt képünk illusztráció, a világon az első ortopédiai műtétek a Microsoft Hololens vegyes valóság szemüvegével, Dr. Thomas Gregory által, a franciaországi Seine-Saint-Denis (93), Bobigny Avicenne kórházában, 2017. december 5-én és 7-én. Dr. Thomas Gregory sebész a Hololens segítségével helyezi a virtuális protézist a valódi protézis elé. Bobigny, 2017. december 7. RAPHAEL DE BENGY / Raphael de Bengy | StudioHansLuc / Hans Lucas via AFP)

Csütörtök este szabadszemmel is megfigyelhető a holdsarló és a Fiastyúk együttállása. A Jupiter fölött járó Uránusz és alatta a Pons-Brook üstökös már egy kézitávcsővel is megfigyelhető, továbbá két csillagfedés is látható lesz – tájékoztatott a Svábhegyi Csillagvizsgáló.