Sztálin parancsára megtagagadta szerelmét a hős magyar partizán, pedig tudta, hogy ártatlan
B. Kádár Zsuzsa, a jeles történész dolgozta fel Potoczky Mária olaszul és németül megjelent visszaemlékezéseit. A földbirtokos família lányát francia apácák nevelték Érden, majd közgazdaságtant hallgatott Budapesten. Az egyetemen ismerkedett meg a falukutatók eszméivel. 1945-ben férjhez ment egy tüzértiszthez, aki átállt a szovjetekhez, majd a véletlen hozta össze Nógrádi Sándorral, a Moszkvából hazatért kommunisták egyik fontos emberével. A nála 28 évvel idősebb férfi támogatásával először a Szabad Nép szerkesztőségébe, majd a Minisztertanács sajtóosztályára és a Tervhivatalba került.
Nógrádinak német felesége volt, s egy fia is. Az ifjú elvtársnővel 1947-től intimmé vált kapcsolatuk vidéki szállodákban esett randevúit a mindenható ÁVH persze jelentette Rákosi Mátyásnak. Azt is megírták, hogy az altábornagy, a Néphadsereg politikai főcsoportfőnöke mindig aktatáskával érkezett. A táska egyébként Nógrádiné megtévesztését szolgálta, a férj ugyanis ilyenkor azzal távozott otthonról, hogy a haditanács ülése várja. Ez súlyos hibának bizonyult, hiszen utóbb nyugati kémek tájékoztatásával vádolták meg.
Potoczky MáriaMár a viszonyból is fakadtak gondok. Jóllehet Potoczky addigra már elvált, Nógrádi főnöke, Farkas Mihály miniszter a „szocialista erkölcsre” hivatkozva szólította fel helyettesét, hogy szakítson a nővel, Rákosi pedig egyenesen Sztálintól kért tanácsot, mit kezdjen „Alex”, a neves partizán ügyével. A szovjet pártvezető toleráns volt, Alex maradhatott, de Máriát mint „kémnőt, volt horthysta százados feleségét” és egykori férjét is 1950-ben letartóztatta az ÁVH. Az ügyben ugyanis rejlett lehetőség, mert ekkor már készítették elő a hírhedt tábornokpert, amelyben magas rangú és beosztású katonák jutottak aztán hamis vádak alapján bitóra és börtönbe. Nógrádinak ezt sikerült elkerülnie, de ehhez többek között kézzel írt levélben kellett bocsánatot kérnie a párt vezetésétől. „Három éven át közeli viszonyban éltem Jándy Gézánéval, akiről kiderült, hogy kém. Tudtam, hogy földbirtokos-dzsentri családból származik, hogy bátyja nyugatos. A nő becsapott azzal, hogy hű a kommunista párthoz. Eltompult bennem az osztályéberség. Belső pártügyekről azonban vele soha nem beszéltem, aktatáskámban titkos anyagot nem hordtam magammal” – írta.
Az 1950-es őszi perekben a nő fivére, Potoczky Kálmán, a Kisgazdapárt egykori munkatársa hűtlenség miatt 15 évet kapott, 1956-ig ült. A volt férjét is lecsukták, annak apja, Jándy Géza ezredes perében pedig ülnökként Nógrádi is részt vett. Az ezredes 54 évesen „börtönben szerzett betegségben” halt meg a rács mögött, az ifjú Jándy „csak” tíz évet kapott, mivel beismerte a kémkedést az után, hogy közölték vele, ha ezt nem teszi, apját felakasztják. Máriával maga Péter Gábor, az ÁVH főnöke foglalkozott. Azt ígérte, hogy Nógrádinak nem lesz bántódása, ha őt sem a tárgyaláson, sem később nem említi. Ellene is kémkedés volt a vád, egyszerre a jugoszlávok, a britek és az amerikaiak megbízásából. Hónapokon keresztül vallatták a pincékben, brutálisan bántalmazták, lelki terrort is alkalmaztak. Zárt tárgyaláson 12 év fegyházra ítélték. Csaknem hat évet ült, míg 1956 tavaszán felfüggesztették az ítélet végrehajtását.
A Potoczky és a Jándy család tagjai Nógrádi miatt összesen harminc évet töltöttek börtönben. Mária anyját Kistarcsára internálták, azt mondták neki, hogy mindkét gyermekét kivégezték. Három év után lelkileg megrokkanva szabadult. A hős partizán, aki megúszta a tábornokpereket, semmit nem tett megtagadott szerelméért, holott pontosan tudta, hogy az ártatlan. Őt magát feltehetően a szovjetek óvták meg a szörnyű sorstól, amely sok elvtársát utolérte. Később vezérezredes, majd nagykövet lett. És Kádár János bizalmi embere, aki őt küldte Aczél Györggyel a Szovjetunióba, hogy a száműzetésben élő Rákosival tárgyaljon annak hazatéréséről, amiből egyébként a volt diktátor pimasz feltételei miatt nem lett semmi.
Potoczky három évig magánzárkában volt, a többi időt a gyűjtőfogházban Rajk Júliával és Kéthly Annával töltötte egy cellában. „Amikor letartóztattak, a párt fejével gondolkodtam, amikor kiszabadultam, a saját fejemmel. Mikor kijöttem, mindenki csodálkozott, milyen jó állapotban vagyok. A börtönben nagy szabadsága volt az embernek – kinn sok szempontból nehezebb volt” – írta életének erről a szakaszáról. Azután a szemtanú megírta, amit fiatal éveiben megtapasztalt. A Rákosi-korszak kasztrendszerét, az elit fényes életét és a tömegek nyomorát, az uralkodóréteg villáit, mindennel felszerelt különkórházát, gyerekeik exkluzív Gorkij iskoláját. Azután ijesztő precizitással azt, milyen rafinált fizikai és pszichikai eszközökkel törte meg az embereket az államvédelem. Hogy valaki fél éven át feküdt a mindössze egy méter magas, két méter hosszú és 1,2 méter széles, sírbolthoz hasonló vizes lyukban, takaró nélkül. Azután kivitték egy szanatóriumba, etették, itatták. És amikor ott sem akarta aláírni kitalált „vallomását”, sokaknál hatott a végső fenyegetés, hogy akkor visszaviszik a lyukba.
Potoczky ’56 októberében az Egyetemi Forradalmi Tanács tagjaként segítette a Nagy-kormány munkáját. November 4. után szerencséjére nem a jugoszláv, hanem a francia követségen keresett menedéket. Hamis papírokkal csempészte ki Bécsbe az osztrák szociáldemokrata párt ifjúsági szervezetének vezetője, Peter Strasser képviselő. Később az ő feleségeként járta a világot, mígnem újabb tragédia következett, Strasser, a párt népszerű politikusa 1962-ben fiatalon elhunyt. Mária azután egy másik vezető osztrák szociáldemokrata politikusnak, Christian Brodának volt az élettársa, aki sok éven át igazságügyi miniszter volt. Kapcsolatuk Broda haláláig tartott.
„Mankói elvesztésekor sokáig nem tud mibe kapaszkodni az ember. A morális mércét önmagában kell felépítenie, magának kell eldöntenie, mi a fontos az életben, miért érdemes áldozatot hozni” – mondta el abban az interjúban, amelyet Pünkösti Árpádnak adott. Önéletírásához a börtönben szerzett barátnője, Kéthly Anna írt 1957-ben előszót. Szavai ma is megszívlelendők. „A fiatalok legjobbjai együtt küzdöttek a magyar forradalomban. Talán akadnak köztük még olyanok, akik úgy hiszik: nem a rendszer volt rossz, hanem tudatlan, rosszakaratú egyének okozták annak összeomlását. De bízom benne: ha átgondolják a történteket, rá fognak jönni, hogy az a diktatúra rendszere volt. És remélem, ez a felismerés nem veszi el a hitüket és tovább fognak küzdeni, most már más eszközökkel, egy jobb és értelmesebb világért.”
Marie Strasser, ahogy ott hívták, szobrászkodott, tanult arabul és kínaiul, szenvedélyes evezősként még 1996-ban, 74 évesen ott volt a velencei regattán. Amikor majd tíz évvel később elhunyt Bécsben, csak az osztrák evezősök lapja emlékezett meg jeles tagtársukról.
