Pofájuk szélesebb, így harapásuk erősebb

A prérifarkasok az utóbbi kilencven évben kelet felé vándoroltak az erdők és mezők tarkította vidékekre, amelyek ideális élőhelyei a szarvasoknak és kisebb zsákmányállatoknak. Furcsa módon a kanadai Ontario államon keresztül vezető északi útvonalon ötször gyorsabban terjeszkedett a faj, mint a délebbi, Ohión keresztül vezető úton. Mivel Ohióból már régen eltűnt a farkas, Ontarióban azonban még megtalálható, Roland Kays, a New York Állami Múzeum vadbiológusa arra gondolt, hátha a farkassal történő keveredés idézte elő a gyors elterjedést.

A vadbiológus kilenc éven át távérzékelőkkel ellátott kamerákkal fényképezte a prérifarkasokat, ürüléket és járművek által elütött állatokat gyűjtött, csapdaállítóktól és vadászoktól pedig szöveteket és szőrt szerzett. Kollégáival együtt több mint 680 prérifarkas mitokondriális DNS-ének egy darabkáját elemezte ki, és 196 állat koponyáját mérte meg - tudósít a Science magazin hírportálja. A kutatók a DNS-szakaszokat hasonlóság alapján csoportosították, így számos állat származását nyomon tudták követni, ezáltal pedig meghatározni vándorlásuk útvonalát.

A vizsgálat kimutatta a két vándorlási irányt, és azt is, hogy a déli útvonalon érkezők DNS-e nagyban hasonlított nyugati őseikéhez. Az északi útvonalon érkező állatok utódainak sokkal egyöntetűbb a genetikai állományuk, ám ezen kívül farkas DNS-t is tartalmaz, bizonyítván, hogy őseik a Nagy Tavak farkasaival párosodtak, amelyek mára már eltűntek - írta az MTI.

Az északkeleti prérifarkasok nem csupán nagyobb testűek, farkasszerű vonásaik is vannak - állapították meg a kutatók. Pofájuk szélesebb, nagyobb felületen tapadhatnak rágóizmaik, így harapásuk erősebb. Több szarvast ejtenek el, és többet is tartózkodnak az erdőkben, akár a farkasok. Más szavakkal: úgy viselkednek, mint egy kis testű farkas, de úgy néznek ki, mint a prérifarkasok.

Hogy pontosan melyik fajhoz tartoznak az északkeleti részén élő kutyafélék, az még egy ideig komoly fejtörést fog okozni az evolúcióbiológusoknak.