Mitől leszek rossz anya?
Ha túl kevés az agyban a boldogsághormon szintje, akkor az egéranyák édesből mostohák lesznek. A berlini Max-Delbrück-Centrum kutatói kimutatták, hogy a boldogsághormonként ismert szerotonin hiánya már rögtön a születést követően késlelteti az egerek növekedését, majd későbbi életük során azok rossz anyákká is válnak. A puszta túlélés szempontjából azonban nem lényeges a szerotonin - állapította meg a Natalia Alenina vezette kutatócsoport, amely vizsgálatairól az Amerikai Tudományos Akadémia közleményében (PNAS) számol be.
Azt is megerősítették a kutatók, hogy a szerotonin két különböző helyen keletkezik – írta az MTI. Egy gén a hormonnak az agyban történő előállítását kódolja, egy másik pedig a testben végbemenőt. Miután a kutatók kikapcsolták a Tph2 gént, az állatok agya gyakorlatilag egyáltalán nem termelt szerotonint - írja a derstandard.at.
Ennek ellenére életképesek voltak, felük pedig megérte a felnőttkort. Több volt azonban az alvásigényük, és másképp alakult a légzésük és vérnyomásuk. A nőstényeknek lett kölykük, és tejük is volt, ugyanakkor olyan szinten elhanyagolták az egérfikat, hogy azok alig voltak életképesek.