Mindenkinek megvolt a saját rámpája

A mai német joggyakorlat szerint mindenki, aki „csavar volt a gépezetben”, felelős a holokausztért, még akkor is, ha konkrétan „nem tapad vér a kezéhez”. E szemlélet jegyében vádolták meg Gröninget azzal, hogy háromszázezer magyar zsidó elpusztításában segédkezett.

A lüneburgi bíróságon Gröning kihallgatásával kezdődött meg az érdemi tárgyalás. A német bírósági eljárásban – ellentétben a mi gyakorlatunkkal – a tárgyaláson nem vezetnek az ott elhangzottakról jegyzőkönyvet, sőt az újságírók is csak papírt, tollat vihetnek be. Dr. Sándor Zsuzsa is így próbálta a vallomásokat szinte szó szerint rögzíteni.

A bíró először azt kérdezte, hogy az auschwitzi tábor melyik részében volt az a rámpa, ahol a szelektálások történtek.

Gröning hosszú kitérőt tett, mielőtt a kérdésre válaszolt volna. Részletesen beszámolt arról, hogy kiütéses tífusza miatt jó ideig karanténban volt Katowicében, és csak felgyógyulása után került Birkenauba.

„Ott léptettek elő Unterscharführerré. A foglyok pénzével és értéktárgyaival foglalkozó részleg tiszthelyetteseként nem kellett őrszolgálatot teljesítenem. Persze mások elmondásából tudtam, mi történik, és tudomásul vettem, hogy Birkenauban ez van. Mindössze három esetben voltam a rámpán, egyszer 24 órás, egyszer 6 órás és egyszer 4 órás szolgálatban. Mindig valamelyik bajtársam kért meg, hogy helyettesítsem.”

Aprólékosan elmagyarázta, hogy Birkenau „minőségileg” különbözött az auschwitzi tábortól.

„Amennyire emlékszem, Birkenauban kizárólag zsidók voltak. Oda érkeztek a magyar zsidók is. Amikor egyszerre három transzport jött, akkor nagyon turbulens volt a helyzet. Nem volt elég hely. A peron mellett egymáshoz közel helyezkedtek el a rámpák. Úgy, ahogy ez egy rendező pályaudvaron szokásos. Egy-egy rámpa úgy 50-60 méter széles és legalább 500 méter hosszú volt. Ide azért kellett kevesebb őr, mint Auschwitz I.-be – fejtegette személytelen stílusban –, mert a rámpák mindkét oldalán áram alá helyezett szögesdrót volt. Ez választotta el a rámpát a szomszédban lévő női és cigánytábortól.”

A bíró, aki a tárgyalást mindvégig higgadtan, objektíven és lényegre törően vezette, ekkor azt kérdezte: „Gröning úr, hogyan zajlott a szelektálás? Mit látott?”

„Az őrök segédkeztek a szelektálásban is. Ez nagyon gyorsan ment végbe. A rámpán szerzett első tapasztalataim szörnyűek voltak. Ott értettem meg, hogy a Harmadik Birodalomnak a zsidókkal szemben tanúsított erőfitogtatása elképesztő ideológiai gyűlölettel párosult.”

A bíró arra is kíváncsi volt, hogy mi volt a vádlott feladata a transzportok érkezésekor. Gröning a választ megkerülve arról kezdett beszélni, hogy a rámpán nem voltak „szélsőséges megnyilvánulások”, nem volt pánik.

„Minden nyugodtan zajlott le. Megérkezett egy transzport, a szerelvény betolatott az auschwitzi vágányra. A marhavagonokban azt mondták nekik, hogy még a bőröndjeiket sem kell maguknak kihozniuk, mert erre van külön személyzet. Ők voltak a pénzzel és értéktárgyakkal foglalkozó kommandósok és a kanadások.”

(Az úgynevezett Kanada kommandó a deportált zsidók értékeit kezelő és szortírozó, főleg zsidókból álló takarító munkacsapat elnevezése volt.)

„Az őrszemélyzet nyitotta ki a marhavagonokat. Egy transzport 40-50 vagonból állt, és minden vagonban 80 magyar zsidó volt. Nem tudom fejben pontosan kiszámolni... Meg tudná mondani valaki, hogy ez pontosan mennyi ember lehetett? Teherautó nem volt, úgyhogy gyalog mentek – ki jobbra, ki balra. A rámpa végén állt a krematórium. Ott történt az elgázosítás.”

„Volt-e önnél fegyver?” – kérdezte a tanács elnöke.

„Volt egy pisztolyom, amelyet a kabátom alatt hordtam, mindig a tokjában tartva. A személyes biztonságom védelmére szolgált. Sohasem hallottam, hogy az én részlegemből bárki valaha is elővette volna a fegyverét vagy lelőtt volna valakit.”

A következő kérdés úgy hangzott: „Hallotta-e, hogy az embereknek azt mondták, fertőtleníteni viszik őket?”

„Én magam sohasem hallottam, hogy ezt mondták volna nekik – vágta rá először a vádlott. – Azt persze el tudom képzelni, hogy ezt mondták a megnyugtatásukra. – Majd önmagának ellentmondva így folytatta: – Az egyes rámpán tanúja voltam, hogy ilyesmit mondtak.”

A bíró firtatta, vajon előfordult-e, hogy „dugó” alakult ki, amikor több transzport egyszerre érkezett.

„Megesett, hogy három transzport is egyszerre jött. Ilyenkor két szerelvényt nem engedtek be a táborba. Ezért nem volt »dugó«. A második vagy a harmadik szerelvény vagonjainak ajtaját csak akkor nyitották ki, amikor az elsőt már teljesen kiürítették és a rámpán sem volt már senki. Amikor már mindent és mindenkit elvittek. Ha nem így tesznek, az rendetlenséget okozott volna. Mindenkinek megvolt a saját rámpája. A gázkamrák és a krematóriumok kapacitása is nagyon kicsi volt, korlátozott volt a befogadóképességük. 24 óra alatt ötezer embert lehetett ellátni.”

„Ellátni” – ezt a hihetetlenül cinikus kifejezést használta Gröning több százezer ember megsemmisítésére. Öregek, betegek, nők és gyerekek elgázosítására. A vádlott szóhasználata mit sem változott 1944 óta.

A bíróság ekkor a vádlott elé tárta egy 1978-ban tett vallomását, amelyben – a most elmondottakkal ellentétben – elismerte, hogy rendszeres szolgálatot teljesített a rámpánál.

„Ha akkor tudom, hogy ma ezeket itt felidézik, óvatosabb lettem volna. Tény, hogy amikor jött egy transzport, mindenki egyszerre kiözönlött oda, és hatalmas összevisszaság alakult ki. A magyar transzport érkezésekor én egészen másként szerveztem volna meg a dolgokat.”

Ezt hallván Gröning védője a tárgyalás elnapolását kérte arra hivatkozva, hogy védence már nem tud megfelelően koncentrálni.

Az első néhány hetet követően a vádlott rosszullétei miatt több tárgyalási nap elmaradt. Az igazságügyi orvosszakértő szerint azonban Gröning egészségi állapota nem akadályozza az eljárás folytatását. A bíróság jelenleg csak fél napokat tárgyal, így még az elsőfokú ítélet meghozatalára is jócskán várni kell. Hacsak a sors közbe nem szól.