Felfedeztek egy új selyemmajomfajt Brazíliában, csak az a baj, hogy az erdőirtás miatt a kihalás fenyegeti

2019. augusztus 8., 19:40

Szerző:

Egy új selyemmajomfajt azonosítottak a kutatók az észak-brazíliai Pará államban, ám a felfedezés örömét beárnyékolja, hogy az apró főemlős hosszú távú túlélésére nagy fenyegetést jelent az élőhelyén zajló erdőirtás.

A Mico mundurukura keresztelt új faj, amely a térségben élő munduruku törzsről kapta a nevét, az Amazonas-medence azon területén él, ahol nagymértékű illegális fakitermelés és mezőgazdasági terjeszkedés folyik - írja a PhysOrg tudományos-ismeretterjesztő hírportál. A kutatók szerint az állatok az infrastrukturális beruházások, úgy mint az út- és erőműépítések miatt is egyre inkább kiszorulnak a természetes élőhelyükről. A majom felfedezésének helyszíne alapján a szakemberek úgy vélik, hogy a faj egy nagyjából 55 ezer négyzetkilométernyi területen él Pará állam délnyugati részén. 

A közeli rokon az ezüst selyemmajom (Mico argentatus) egyik példánya
Fotó: William Warby

Az amazóniai selyemmajmok többségétől eltérően a Mico mundurukunak nem fekete, hanem fehér farka van, amely egyből szemet szúrt a brazíliai Nemzeti Amazóniai Kutatóközpontnál dolgozó Rodrigo Costa Araújónak. – Csaknem hét napon át hajóztunk a Tapajós folyón, mire elértünk arra a helyre, ahol felfedeztem az új fajt – idézte fel a szakember. Amikor először meglátta a távcsövön keresztül a selyemmajmokat, nagyon izgatott lettem, mivel a fehér farok nagyon szokatlan tulajdonság az újvilági trópusok főemlőseinek körében.

A Mico mundurukunak fehér lába, keze és alkarja van, a hátrésze és a könyöke bézses-sárgás színű.