Kutya nagy hírnév

A tanszéki kutatások akkor vettek merőben új fordulatot, amikor a paradicsomhalakról „átnyergeltek” a kutyákra. Mi volt ebben a különleges?

Akkoriban, vagyis tizenöt évvel ezelőtt az etológusok nemigen foglalkoztak kutyákkal, két-három ilyen tárgyú közleményt ismert csak a szakirodalom. Mivel háziasított, úgy vélték, „mesterséges” állat, amely nem képezheti etológiai kutatások tárgyát. Én pedig úgy gondoltam, hogy ennek épp az ellenkezője igaz: a kutya beilleszkedett az emberi környezetbe, a domesztikációja, azaz háziasítása pedig ennek a beilleszkedésnek a nyomait viseli, ezért érdemes megnézni. A másik nagyon fontos dolog: az ember annak idején saját maga is beilleszkedett a saját környezetébe, tehát ő is egy domesztikáción, háziasításon, sőt „önháziasítási folyamaton” ment keresztül. Tehát: ha megfigyeljük, hogyan és miért változott meg a kutya, akkor esetleg ötleteink támadhatnak az ügyben, miben változott annak idején, még a nyelv megjelenése előtt az ember.

Mit üzennek nekünk erről a kutyák?

Sok érdekes dolgot. Ugye a kutyák jobban kedvelik az ember társaságát, mint a saját fajtársukét, nem számítva természetesen a szaporodást. Hajlandók az embert utánozni mindenben: figyelnek, információt vesznek, de ugyanígy adnak is információt. Ha az embernek kell egy bot, amivel egy fontos dolgot előkaparhat, akkor a kutya a kísérletek során először a botot mutatja meg, és csak utána a helyet, ahol a találnivaló van. Tehát gondolkodnak azon, hogyan tudnának az embernek segíteni. Vagy nézzük például a vakvezető kutyák együttműködését az emberrel. Folyamatosan váltanak az irányítást illetően: hol a vak irányít, aki tudja, hova akar menni, hol a kutya, aki látja, hogy jön egy csöndes autó, ezért meg kell állni, hiába akarna az ember továbbmenni. Egy tízperces séta alatt száz-százötvenszer is váltakozhat, ki dirigál. Így csak az emberek képesek kommunikálni egymással, meg kutyák az emberrel. Semmilyen más állatot nem lehet arra megtanítani, hogy egyszer ő dirigáljon, aztán visszaadja az irányítást, majd ismét átvegye a saját belátása alapján. Ezek egy kicsit hasonlítanak az ember tulajdonságaira.

Állítólag egy hároméves gyermek szintje a maximum, amelyre a kutya el tud jutni.

Ez egy nagyon összetett dolog. Érzelmileg valószínűleg ennél is egy kicsivel fejlettebbek, a logikát illetően is talán már egy négyéves gyerek szintjén állhatnak. Ami hiányzik, az a beszéd. A kutya nagyon sok mindent megért, de nemcsak a beszédre figyel, hanem apró mozdulatokra, a legkülönbözőbb jelekre, és állandóan értelmezi, hogy most mi történik a környezetében, mit kell csinálni, mi fog a következő pillanatban bekövetkezni, arra hogyan kell készülni. Az embernek nagyon egyszerű dolga van a nyelv segítségével, a kutyának nem tudjuk elmagyarázni a jövőt, hogy mit csinálunk holnap. De az, hogy éppen most mi történik, hogyan vegyen ebben részt, az elgondolható, felfogható számára, és ebben nagyon aktívan képes közreműködni.

Van-e valamiféle különbség a kutyafajták között abban, hogy mennyire fogékony az emberi hangulatokra?

Egészen biztos van, de nem vizsgáltuk. Mi először a „kutyaságra” magára voltunk kíváncsiak, amikor gyerekekkel és farkasokkal hasonlítottuk össze a kutyákat. Ezt is vizsgálni kell majd, nyilván lesznek különbségek. Sokféle családi kutyával dolgoztunk, ugyanígy azok a külföldi laborok is, amelyek átvették a módszerünket, tehát számtalan kutyát figyeltünk meg. És egyelőre úgy tűnik, nincsenek feltűnő különbségek, de hát szinte lehetetlen, hogy ne legyenek. Amikor a szakma túllesz ezen az első fázison, akkor biztos nagyon érdekes lesz az egyes fajtákat vizsgálni. Az is érdekes akár, hogyan lehet valamilyen kívánatos új tulajdonságot néhány fajta keresztezésével nagyon gyorsan előállítani. Mert a különböző fajtákban megvannak a megfelelő gének, csak esetleg össze kell őket hozni egy sokkal intelligensebb, értelmesebb kutyához, bár a maiak is azok.

Merthogy eddig a vagy azért keresztezték a kutyákat, hogy a munka, például a vadászat szempontjából előnyös tulajdonságokat erősítsék, vagy pedig a küllemet akarták javítani.

És nagyon sikeresen. Úgyhogy ha most valaki egy okos családi kutyát akarna csinálni, nagyon gyorsan fel tudná javítani valamelyik fajta génállományát.

Az egyik előző kérdésemben végül is burkoltan Virginia Woolfot idéztem, ő írta regényében Flushről, a spánielről, hogy igen fogékony volt az emberi hangulatok iránt. Állítólag a vadászkutyákra különösen jellemző az ilyesmi.

Ez minden kutyára jellemző. A Flush nagyon jól megírt könyv, én is nagyon szeretem, mert pontosan ezt az érzelmi kapcsolatot adja vissza. De általában elmondható, hogy ha a gazda jól törődik a kutyával, tehát van vele kapcsolata, beszélget vele, simogatja, akkor ez az érzelmi összehangolódás nagyon gyorsan kialakul, alaptulajdonsága a kutyának, hogy képes ilyenre. Ez is egy olyan tulajdonság, ami a többi állatból hiányzik. Az állatnak ugyanis hátrányos volna, ha szomorkodna azon, hogy a társának valami baja van, és nem azzal törődne, hogyan lehet ezt a helyzetet a saját hasznára fordítani. A közösségben élő ember az egyetlen, aki nemcsak a saját érdekeit nézi, hanem a közösség tagjaiét is, mert a közösség érdeke a legfontosabb. És úgy tűnik, hogy a kutyák is képesek erre, tehát képesek empátiára, és képesek akár az életüket is feláldozni egy közösségért, amelybe beilleszkedtek.

Azért a kutya is tud álnok lenni. Ahogy az ember sincsen mindig tekintettel a társaira.

Ahogy az emberi viselkedés szomorú határainál a gyilkosságtól kezdve a kannibalizmusig minden rosszat megtalálunk, egy szerencsétlen, rosszul nevelt, megkínzott, elhanyagolt kutya is sok rosszat csinálhat. Olyan, mint egy gyerek, ha jól bánnak vele, akkor nagyon kellemes partner, ha rosszul bánnak vele, akkor olyan lesz, amilyen.

Azért az döbbenetes, hogy az etológusoknak eszük ágában nem volt a kutyát kutatni, hiszen a hétköznapi ember agyával gondolkodva épp azzal kellett volna kezdeniük.

Ellenkezett az etológia logikájával. Ez a tudomány úgy gondolkodik, hogy keressünk egy állatot a természetes környezetében, és figyeljük meg, hogy ott mit csinál. Ugyan mikor fordul elő a kutya természetes környezetében? - mondták. Az, hogy az ember családja a természetes környezet, ez az új gondolat, ettől indult el az egész új kutatási terület.