Kunok kőbányája: feltárják a bugaci kolostort

Ha az okleveles említéseket nézzük csupán, alig maradt emléke Péter és Pál monostorának, amelyek a mai Bugac határában álltak. Legkorábban 1219-ben említik a Shung-ban fekvő (Csongrád megye) Péterit, amely a Becse-Gergely nemzetség monostora volt, s a híradásból mindössze annyit tudunk meg, hogy ekkor van apátja. A két monostor együttes említése felbukkan a 14. században is, ám csupán birtokként, ami igazolja a feltárás eredményeit is – ekkor már nem folyt szerzetesi élet egyik monostor falai közt sem.

Bár az alapítás körülményeiről nem maradt fenn írásos emlék, Péter monostora jelenleg is tartó feltárása szerint a hatalmas, háromhajós apátsági templom és a tőle északra elhelyezkedő kolostor felépítésére a 12. század közepén került sor. A század végéről (vagy a 13. század legelejéről) származhat a néhány feltárt homokkő-faragvány töredék is, amely kifejezetten igényes kivitelezésű és a monostor gazdagságáról árulkodik, csakúgy, mint a feltárt tárgyi emlékek, a körmeneti kereszt szára, vagy épp a zománcozott szent ábrázolás – mindegyikük aranyozott, limouges-i típusú kegytárgy, amelyek különösen a 13. század első felében voltak népszerűek az országban.

A leletanyag jellege azonban gyökeresen megváltozik a 13. század közepe utáni rétegekben. A kolostor maradványai közt nomád típusú, kun kengyelek és fegyverek bukkannak fel, amelyek nem éppen a szerzetesi élet bizonyítékai. Az ok a tatárjárás, amely katasztrofális és máig élő hatással volt a környékre.

A becslések szerint akár 90 százalékos is lehetett az emberveszteség Bugac térségében. Ha a környékbeli települések neveit nézzük, látható, hogy azok török/kun gyökerűek: a népirtás után beköltöztetett kun lakosság nyelvéből kerültek át. Vagyis még a korábban itt létező települések neveit sem volt, aki átadhatta volna.

A tatárjárás után beköltöztetett kunok megítélése nem véletlenül volt finoman szólva is ellentmondásos a mongol invázió előtt: a kolostortemplomot sem éppen funkciójának megfelelően kezdték el használni. A kőanyagot módszeresen kitermelték és értékesítették. Hasonló sorsa jutott a kolostor is, amelynek néhány helyiségében istállót, vagy műhelyt rendezhettek be. A keresztény lelki élet vagy másfél évszázadon át csak kevéssé hiányozhatott az itt élő népességnek (a kun előkelők még a 13-14 század fordulóján is pogány szokás szerint lóval temetkeztek, így aligha kergették ostorral a keresztvíz alá a nekik alávetetteket), így a plébániatemplom felépítésére is talán csak a 15. század legelején került sor.

Fotó és szöveg: Kovács Olivér

A cikk folytatása és további képek a feltárásról és a leletekről az