Különleges meteoritot találtak

Amatőr gyűjtő vásárolta meg 2011-ben egy marokkói meteorit-árustól azt a repedezett külsejű sötét kőzetdarabot, amelyről a későbbi részletes elemzés során kiderült, hogy körülbelül 2,1 milliárd évvel ezelőtt jött létre a Mars nedves felszíni környezetében, ezért sokkal több vizet tartalmaz a korábbiaknál.

2013. január 5., 14:50

Szerző:

A maroknyi kődarab túlzás nélkül tekinthető a Mars felszínéről rendelkezésünkre álló eddigi legpontosabb anyagmintának, írja az

Origo.

Nem feltétlenül van szükség több milliárd dolláros űrszonda-küldetésekre a Mars felszíni viszonyainak tanulmányozásához. Szerencsés esetben ugyanis rábukkanhatunk olyan kőzetekre, amelyek külső bolygószomszédunk felszínéről robbantak ki, majd hosszabb-rövidebb ideig tartó űrutazásuk végén kőmeteoritként a Földre hullottak. Megtalálásukra azonban főként csak az antarktiszi jégmezőkön és az aprószemcsés törmelékanyagú sivatagi tájakon van esély, ahová a nagyobb méretű darabok a legnagyobb valószínűség szerint „felülről” érkeznek.

Ám annak ellenére, hogy már közel 110 darab, bizonyítottan Marsról származó meteoritot sikerült azonosítani (elsősorban gázzárványaik és a marsi légkör közötti pontos összetétel-, valamint izotóparány-egyezés alapján), ehhez az alig 320 gramm tömegű, hivatalosan Northwest Africa 7034 elnevezésű kőzetdarabhoz hasonlót eddig még nem ismertünk.