Kritikai tudomány

– Könyvének egyik szereplője, a nemrég elhunyt Némedi Dénes állítja: a szociológiában mindig központi szerepet töltött be az állandó önreflexió, a tudomány történetének kutatása. Az ön könyve is ezt bizonyítja.

– Ez a munka régóta érlelődött. Húsz évvel ezelőtt már próbálkoztam vele. Először Erdei Ferencről írtam monográfiát, aki ma is közel áll hozzám. De Erdei előtt is létezett szociológiai indíttatású irodalom, és a fejlődés vele sem ért véget. A 20. század elejének nyugatos szellemi mozgalmaiban, Jásziéknál, a Társadalomtudományi Társaságban, a Huszadik Század publikációiban kereshetők azok a kezdetek, amelyek a mai modern, empirikus szociológiáig vezettek.

– Ezek azonban még nem nevezhetők szociológiának.

– Jásziék és a radikálisok számos új módszerrel próbálkoztak, ami a modernitásra, a nyugatos áramlatokra reflektált, de a tudományos apparátuson, méréseken alapuló modern szociológiát, például az amerikai iskolát, nem ismerték.

– Az első kísérlet, amelyre hivatkozik, Jászi kiváló elemzése, a nemzetiségi kérdésről szóló, néhol látnoki munka.

– Jászi ebben már igénybe veszi korának statisztikai felméréseit, s ilyen értelemben módszere szociológiai ihletésű. A szöveg a maga nemében egyúttal tragikusan látnoki. Következtetéseit, reményeit egyaránt elsodorta az idő.

– A forradalmak után a fejlődés fonala megszakad, Magyarországon a kritikai igényű társadalomtudomány visszaszorul.

– De nemcsak politikai hatásra, hanem gyakorlatias okból is. A nyugatos értelmiségiek rajokban emigrálnak, meghal Szabó Ervin, kivándorol Jászi és számos elvbarátja, megszűnik a Huszadik Század. A Horthy-rendszer idején a szociológiai szemlélet nem volt és nem is lehetett szalonképes.

– Jegyezzük meg, hogy akikről beszélünk, a szó klasszikus értelmében nem szociológusok, hanem szociológiai vénájú írók, szociográfusok, jogászok. Hol végződik a szabad értelmiségi és hol kezdődik a szaktudós?

– Ez bonyolult kérdés. Oldalágak, búvópatakok vezetnek a szociológia nagy folyója felé. A Népművelési Intézet Vitányi Iván vezetésével például szociológiai műhelyként is működött. Az irodalmi szociográfia a hazai társadalomkritika legjelentősebb irányzata. Említhetem Sántha Ferencet, a fiatal Csoóri Sándort, akik később az irodalom felé mozdultak el. A legtermékenyebb és legérdekesebb talán Lázár István, akinek Kiált Patak vára című könyve joggal reprezentálja a műfajt.

– Azért mégiscsak meglepődtem, amikor láttam, hogy olyan neveket is bevett, mint Illyés Gyula vagy Nagy Lajos.

– Az számított: kitől tudhatunk meg legtöbbet a valóságról? S ugyan ki tagadná, hogy Illyés cselédábrázolása a társadalmi valóság leírásának legmarkánsabb módszere, aki pedig nem véletlenül hangsúlyozta, hogy ebben Nagy Lajos utódjának tartja magát? Olvasva a Kiskunhalom című munkát, igazat is adhatunk neki.

– 1945 után a szociológia már burzsoá áltudománynak is minősül. Mikor tört meg a jég? A szovjetek álláspontja változott vagy a magyarok léptek ki a sorból?

– A folyamat kétirányú. Egyrészt a szovjetek is rájönnek, hogy a nyilvánosságot elfedő hatalom viszonyai között is kell valamiféle objektív visszajelzés. A statisztika pedig önmagában nem elég. És amikor bekapcsolódnak a nemzetközi szociológiai társaság munkájába, olyan kiválóságokkal lépnek elő a semmiből, mint Supkin, Jadov, Agabegjan és a szibériai iskola.

– Magyarország pedig élt a lehetőséggel. Ebben nem csekély szerepe volt önnek.

– Ezt ítéljék meg mások. De kétségtelen, amit építeni kezdtem, s amiből kinőtt egy egyetemi kar az ELTE-n, talán ebbe a sorba illeszkedik.

– Ami politikai pótcselekvés is lehetett önnek ’56 lélektani sokkja után.

– Saját történetemre nem térek ki, de kétségtelen, azok a kutatók, akik a hatvanas-hetvenes években szociológiára adták a fejüket, valamiképpen érintettek voltak. Említhetjük Pataki Ferencet, aki szociálpszichológiával foglalkozott, Andorka Rudolfot, Márkus Istvánt. Komoly élesztő szerepe volt a KSH-nak, ahol a reformista Péter György „védte” az induló fiatalokat, vagy a Hegedüs András vezette szociológiai kutatócsoportnak az MTA-n.

– Mi az oka annak, hogy a hazai szociográfusok munkásságában jó ideig túlreprezentált téma a mezőgazdaság, a parasztkérdés?

– Nem csoda ez egy olyan országban, amely a hatvanas évekig túlnyomórészt paraszti jellegű. De a dolog „benne volt a levegőben” és a korszakban. A divatos politikai szlogen, hogy „az egyetlen út a magyar paraszt”, korántsem hangzott idegennek. Aki a magyar társadalomról igazán lényegeset akart mondani, a parasztkérdésbe azonnal beleütközött.

– Említette, nagy kedvence mégiscsak Erdei.

– Erdei 1935-től 1943-ig játszik jelentős szerepet a tudományban, majd a szereptől eltávolodik, hogy nem sokkal halála előtt visszatérjen és írjon egy fontos művet, A város és vidékét.

– Erdei azért meglepő olvasmány a mai közönségnek, mert az általa feltárt világ elsüllyedt Atlantisz. Ki tudna megfejteni olyan fogalmakat, mint középparaszt, zsellér, parasztpolgár?

– Valóban, ez a világ ma már nyomokban sem létezik. Nem véletlenül írta műve végén: parasztnak lenni tovább nem lehet.

– Mióta tekinthető modern, a kor színvonalán álló tudománynak a szociológia?

– A hetvenes-nyolcvanas évektől. Ez már Somlai Péter, Angelusz Róbert, Némedi Dénes nemzedéke. Számukra a szociográfia hagyományai már másodlagosak. Amerikai minták után mennek, a metodikában Lazarsfeld hívei, de a német hatás is erős náluk. A Max Weber-i reneszánsz pedig mindent elborít.

– Némedi Dénes írja: a hetvenes, nyolcvanas évek reformmozgalmai és a rendszerváltás óta érzékelhető a hazai szociológia kiüresedése.

– Az egyik legnagyobb formátumú szociológus, Rudas Tamás szerint a változás sok olyan problémát generált, amelyeket a szociológia nem dolgozott fel. Ugyanakkor az alkalmazott szociológia virágzik. Ráadásul ez olyan terület, amelyre néha pénzt is adnak. Anélkül pedig a tudomány sem működik. Ez azért lényeges, mert a kulturális vezetést láthatóan nem nagyon érdeklik a társadalomtudományok.

– A kultúra nem tétel Orbánék szellemi mérlegén.

– Nem kívánom kommentálni. Az új akadémiai elnök, Lovász László bátorítóan beszélt arról, hogy a társadalomtudományokra is szükség van. Reméljük, így lesz.

– Mi az oka annak, hogy a szociológia előbb-utóbb az ellenzékiség, az oppozíció felé sodródik?

– A társadalomtudomány eleve kritikai tudomány. Ha nem az, akkor bajok vannak. Menthetetlenül apológiává süllyed.