Két újabb gyógyszer segíthet a koronavírussal folytatott küzdelemben

Ezek lehetnek az első, világviszonylatban is rendelkezésre álló antivirális szerek a koronavírus-ellátásban.

2021. november 17., 20:01

Szerző:

„Két új koronavírus betegeknek szánt gyógyszer nemzetközi engedélyeztetése közeledik a végéhez, amivel nemsokára a mindennapokban is használhatóvá válnak, azonban csupán kiegészítő kezelésként” – írja az Infostart a Mátyus Péter gyógyszerkutatóval folytatott InfoRádiós beszélgetés nyomán.  

„Az oltás, előre bocsátom, mindenekelőtt és mindenek felett jelenti a végső megoldást, ha valóban eljutunk arra a szintre, amely már a társadalmi védettséget biztosítani tudja. Ám változatlanul szükség van az egyéb fegyvertárra, hiszen most is érzékeljük, hogy a helyzet mennyire súlyos, és valószínűleg még súlyosabbá is válhat”

– szögezte le a kutató.

Korábban már beszámoltunk arról, hogy a Pfizer befejezte a Covid-19 elleni, szájon át szedhető gyógyszer klinikai tesztelését, miután a vizsgálatokból kiderült, hogy a gyógyszer 89 százalékban csökkenti a kórházba kerülés vagy halálozás kockázatát az enyhe és közepes koronavírus fertőzéstől szenvedő betegek esetében. A kombinált kezelés a Paxlovid nevet kapja és napi kétszer három tablettából fog állni.

A másik gyógyszer, ami a végső engedélyeztetés előtt áll és hamarosan széles körű alkalmazásra kerül, a Molnupiravir. A Molnupiravir egy multinacionális gyár és egy biotech üzem együttműködésével született szer, ami „úgy tűnik már idén rendelkezésre állhat akár Magyarországon is” – mondta a gyógyszerkutató.

Ezek lehetnek az első, világviszonylatban is rendelkezésre álló antivirális szerek a koronavírus-ellátásban.

„Jelentőségük abban óriási, hogy a fertőzés kezdeti szakaszában lehetnek sikeresek, ezzel a kórházba vagy súlyos állapotba kerülést, illetve a halálos szövődmények kialakulásának esélyét lehet nagyon jelentősen mérsékelni” – mondta Mátyus Péter, aki azt is kiemelte, hogy azokban a háztartásokban, ahol fertőzött beteg él, a többiek megfertőződését a két gyógyszer akadályozhatja, de ennek klinikai vizsgálata még zajlik.

(Kiemelt képünk illusztráció: 2016.11.22.,  Olsztyn, Lengyelország - Színes pirulák. Fotó: Freestocks / Unsplash.)