Kádár hangja

Felmérések mutatják, Kádár népszerűsége sokak szemében nem csökkent halála óta sem. A másik markáns csoport 1956 vérbe fojtóját, Nagy Imre és társainak gyilkosát, a diktátort látja benne. Mintha egyik csoportnak sem állna érdekében, hogy kirajzolódjék az igazi Kádár alakja. Talán ezért is határoztak úgy a kiállítás szervezői, hogy Kádár beszédei legyenek az a vezérfonal, amelynek révén az életmű objektívebben bemutatható.

A három részre tagolt tér közepén fémrudak sűrűje hideg, fegyelmezett, fényes sorokban, tetejükön fülhallgató. Harminckilenc Kádár-beszéd. Az elsőn életét mondja a gyerekkortól kezdve, jól hallhatóan olvassa a szöveget. A harminckilencedik: az azóta oly sokat idézett utolsó beszéd.

A kettő között a pb ülésein való megszólalásai és egyéb hangfelvételek. Izgalmas arca nélkül hallgatni a jól ismert, sokszor kemény, határozott hangot.

A baloldali hajóban az életművet feldolgozó könyvek, egykori újságkivágások, néhány személyes tárgy: Tamáska Mária retikülje, egy fésű, egy doboz cigaretta, egy tárca, alig több. A másik hajóban Sólyom András Kádár-filmje forog. Középen szintén vetítővászon: jelenetek egy életből, elutazások és megérkezések, beszédek, integetés a tribünről, a híres csók.

A kiállítást megnyitó Térey János író a rendszerváltás gyermeke, ugyanabban az évben maturált, mint Török Ferenc Moszkva tér című filmjének szereplői, akiket érettségijüknél sokkal jobban izgatott Nagy Imre és társainak újratemetése.

– Életem egyik legfontosabb éve 1989, azon a nevezetes június 16-án érettségiztem. A debreceni gimnázium aulájában tévén követtük az eseményeket, így a fiatal Orbán Viktor beszédét is. Ez az év hozta el 1956 teljes rehabilitálását, ekkor kiáltották ki a köztársaságot – mondja Térey.

S ez az év hozta el az addig titkolt családi emlékezet felszabadítását is: akkor tudta meg, hogy a gazdálkodó családból származó édesapa nemzetőr volt a forradalomban, géppisztolylyal a kezében állt őrséget a miskolci egyetem előtt. Édesanyja sebesülteket ápolt orvostanhallgatóként a fővárosban.

– Nem voltak barikádon harcoló hősök, de megvívták a maguk csatáját többszörösen.

S hogy mi következett 1956 után?

– 1956 eufóriáját a megtorlás brutalitása követte. Igaz, szegényparaszti családba született édesanyám ebben a rendszerben szerezte meg diplomáját, amire a háború előtti időszakban esélye sem lett volna. Ebben a paradox világban az sem volt szokatlan, hogy mint oly sok más családban, ritkán esett szó a forradalomról.

De iskolásként már apróságok jelezték Térey számára a változást. Helytörténeti dolgozatáért meghívást kapott a csillebérci táborba.

– A lobogó már fakópiros volt 1985-ben, nyakkendőt nem voltunk hajlandók hordani, rozoga és balkáni volt az ifjú elit helyeként számon tartott úttörőtábor, folyamatosan ironizáltunk rajta.

Térey, aki Köztisztaságtér című versével és Petri György „vizigót vasárnapjait” idézve nyitotta meg a Kádár-kiállítást, azt mondja: – Erős igény van arra, hogy nagy formátumú történelmi alakjainkat beillesszük az irodalomba, s ez Kádár esetében is megtörténik. Más Csaplár Vilmos, Kornis Mihály, Moldova György vagy Orbán Viktor emblematikus Kádár-képe. Túl közeli még a halálának a dátuma, az 1989 torokszorító örömét követő időszak sokakban roppant kielégületlenséget hagyott.

Míg az OSA-nak a közelmúltban több olyan kiállítása volt (Visszacsatolás – Észak-Erdély, 1940, Srebrenica-feltárás), amely nagy érdeklődést váltott ki, a Kádár-kiállítás mintha visszhangtalan lenne.

– Nagyon megosztott Kádár személye a közvéleményben. Egy szűkebb csoport tömeggyilkosként utasítja el. A jobboldal az 1989 előtti időszakot 1945-től folytonos időszakként kezeli, egybemossa a Rákosi-diktatúrát az 1956 utáni megtorlásokkal és a konszolidációs időszakkal, mintha ez az egész ugyanazon történet lenne.

A társadalom egy szélesebb rétegében viszont – ahogy a közvélemény-kutatások is mutatják – a bukása után sem foszlott a róla alkotott mítosz. Bár ismert volt szerepe akár a Rajk-perben, akár a forradalom megtorlásában, mégsem bukott meg erkölcsileg, sőt, a felmérések szerint azoknak a körében is nő a népszerűsége, akik nem éltek az adott időszakban. Mindez indokolhatná a nagyobb érdeklődést a kiállítás iránt, de a sztereotípiák, a dédelgetett mítoszok tompítják az érdeklődést, hisz szembesülni kellene a tényekkel – mondja Mink András történész, a kiállítás kurátora, akinek családja mindkét ágon kárvallottja volt a Kádár-érának.

A hang- és filmdokumentumok alapján kirajzolódhat egy másik, történelmileg hiteles Kádár-portré. A nem nyilvánosságnak szóló, a pb intimebb körében elhangzott beszédei egyértelműen tanúsítják: komolyan gondolta a proletárdiktatúrát és a terrort.

– Itt nem alakoskodott, nem kacsintott össze a melósokkal: azt a Kádárt látjuk és halljuk, aki nagyon komolyan gondolta a diktatúrát. Aki korholta 1981-ben a lengyel vezetőket, hogy nem verik le a Szolidaritás mozgalmát, mert nem akarnak belevágni a savanyú almába.

Ezek a dokumentumok szembemennek a hiedelemmel, miszerint 1956-ért cserébe Kádár „kibulizta, kifusizta” a szovjet blokkon belüli élhetőbb rendszert.

– Ez a mítoszépítés arra volt jó, hogy nem kellett szembenézni azzal, hova tűnt a forradalom lelkesedése, hova tűntek azok az eszmék – mondja Mink András.

Kádár a nyolcvanas évek végén újra „csavarni akart” politikáján. Ha nincs a gorbacsovi váltás, a hidegháború enyhülése, visszatért volna korábban jól bevált bebörtönzős, perekkel élő módszeréhez. Egy 1977-es, munkásőr-parancsnokoknak tartott beszédében utalt rá: „Ha kellett, elővettük a keményebb eszközöket, s ha a helyzet úgy kívánja, újra elővesszük.”

Egy gyerekkori emlék a forradalomról, majd annak vérbe fojtása s az azt követő hosszú Kádár-éra: ez Sólyom András szocializációja.

– 1996-ban a Beszélőben olvastam Kornis Mihály elemzését Kádár utolsó beszédéről, és mellbe vágott. Úgy éreztem, 1956 megértéséhez meg kell ismernem, hogyan működött a Kádár-rendszer.

Sólyom filmjeinek egy része az 1956 és a rendszerváltás közötti időszak csomópontjait dolgozza fel (56 villanás, Kádár János utolsó beszéde, A Kádár-korszak demokratikus ellenzéke). A kiállításon látható legújabb e témakörben a Kádár János életrajza című 77 perces filmmontázs.

– Kádár monumentális személyiség, akinek összeomlása is monumentális volt. Filmemben a róla és vele készült dokumentumokat szoros egymásra hatásukban sorakoztatom. Dermesztő, hogyan küzd az egész életében sarokba szorított Kádár a megmaradásáért, amely egyet jelentett a hatalom megtartásával.

S persze a filmkockák arról is beszélnek, hogyan alakította nagyon tudatosan a róla alkotott képet Kádár a film- és hangszalagokon. Így még izgalmasabbak a véletlenül ellesett pillanatok, a szerepéből kiesett ember mondatai: egy kép, amint a velencei Szent Márk téren kéz a kézben sétál feleségével, vagy az utolsó beszéde.

– Kronologikus sorba rendeztem a kockákat. Az arc mögött felvillan a korszak a maga problémáival, de nem történészi munka, a nézőre bíztam az olvasatát – fűzi hozzá Sólyom András.