Indul az EU ingyenes, új, a GPS-nél sokkal pontosabb navigációja

Elindítja kezdeti szolgáltatásait csütörtökön az Európai Unió saját műholdas navigációs rendszere, a Galileo, a közigazgatási szervek, a vállalkozások és a lakosság számára.

2016. december 15., 06:53

Az Európai Bizottság arról számolt be, hogy a Galileo ingyenes navigációs, illetve hely- és időmeghatározási szolgáltatást fog nyújtani, amely a rendszer jeleit használó, autókba vagy okostelefonokba épített chipekkel vehető majd igénybe.

Ősszel kerültek piacra az első ilyen telefonok, 2018-ra pedig már az Európában forgalomba hozott új autók mindegyikébe beépítik a szükséges lapkakészleteket. A rendszer emellett biztonságos szolgáltatásokat tesz elérhetővé a közigazgatási szervek számára és segíti a veszélyhelyzetek kezelését.

Forrás: ESA.int

A tájékoztatás szerint a Galileo földi infrastruktúrája és műholdjai már működésre készek. Jelei rendkívül pontosak lesznek, de még nem folyamatosan elérhetők, ezért a kezdeti szakaszban az amerikai GPS műholdas navigációs rendszerrel együttesen lesznek használhatók.

A közleményben jelezték: a következő években újabb műholdakat állít majd pályára az Európai Űrügynökség, aminek következtében fokozatosan javulni fog a navigációs rendszer világszintű elérhetősége. A harminc műholdból álló rendszer egésze a tervek szerint 2020-ra fog teljes kapacitással működni.

Az európai navigációs rendszer szabadon elérhető szolgáltatása egyméteres pontosságú helymeghatározást tesz majd lehetővé, titkosított katonai szolgáltatása pedig egy centiméterest.

A brüsszeli testület közleményében Maroš Šefčovič, az Európai Bizottság energiaunióért felelős alelnöke kiemelte, hogy a földrajzi helymeghatározás napjaink digitális forradalmának központi kérdése, az életünket átalakító új szolgáltatások alapja.

A Galileo-programot a kilencvenes évek közepén indította el az Európai Unió és az Európai Űrügynökség azzal a céllal, hogy függetlenítse Európát az amerikai GPS műholdas navigációs rendszertől, amelynek szabadon elérhető szolgáltatásait az üzemeltető nemzetközi konfliktus esetén blokkolhatja.

(MTI)